FRISSÍTVE – Von der Leyen szerint Románia példmutató szolidaritásból, Iohannis felszámolná az orosz gázfüggőséget
FRISSÍTVE: Románia példát mutat szolidaritásból – jelentette ki csütörtökön Bukarestben az Európai Bizottság (EB) elnöke, hangsúlyozva, hogy az ország nemcsak az ukrajnai menekülteknek nyújt segítséget, hanem a Moldovai Köztársaságnak is. FRISSÍTÉS: Klaus Iohannis szerint véget kell vetni az Európai Unió orosz gáztól való függőségének.
Ursula von der Leyen megbeszélést folytatott a Cotroceni-palotában Klaus Iohannis államfővel, majd közös sajtótájékoztatót tartottak. „Románia megindító példát mutatott az egész világnak, amikor elkezdődött a háború” – fogalmazott az EB elnöke, méltányolva a határátkelőknél a háború elől menekülőknek nyújtott segítséget.
„Az emberek saját otthonaikba is befogadják a menekülteket, adománygyűjtő akciókat szerveztek a közösségi médián keresztül” – hangsúlyozta von der Leyen, kiemelve, hogy mindemellett a Moldovai Köztársaságnak is segítséget nyújt az ország. „Önök példát mutatnak szolidaritásból Európában. Szívből köszönöm ezt mindannyiuknak!” – tette hozzá.
„Emberek százezrei menekülnek Putyin fegyverei elől, hátrahagyva családjukat és minden vagyonukat, gyermekeikkel együtt próbálnak egy biztonságosabb helyet találni az Európai Unióban. Az elmúlt napokban legalább egymillió ember hagyta el Ukrajnát, Románia 55 ezernek nyújtott menedéket és élelmet" – jelentette ki Ursula von der Leyen.
Az Európai Bizottság elnöke ugyanakkor részvétét fejezte ki a szerda esti légi szerencsétlenségben elhunyt román katonák családjának.
CSAK SAJÁT
Klaus Iohannis államfő elmondta: már zajlanak a munkálatok a háború sújtotta Ukrajnának szánt nemzetközi humanitárius segélyeket begyűjtő és tovább szállító logisztikai központ tevékenységének mielőbbi elindítása érdekében. Az elnök megköszönte az EB elnökének a logisztikai központ létrehozásához nyújtott támogatást. „Azon dolgozunk, hogy ez a központ mielőbb működőképes legyen” – fogalmazott.
Von der Leyen rámutatott, ez a központ fogja begyűjteni az uniós tagállamokból érkező segélycsomagokat, és innen küldik majd tovább ezeket azokba az ukrajnai régiókba, ahol a legnagyobb szükség van a támogatásra. Rendkívül fontos szerepe lesz a létesítménynek, amelyet az EU mellett az ENSZ, az Amerikai Egyesült Államok és más entitások, például a civil szervezetek is támogatnak – nyomatékosította Ursula von der Leyen, hozzátéve, ebben az esetben is, mint minden válsághelyzetben, összehangolt munkára van szükség.
Iohannis: véget kell vetni az Európai Unió orosz gáztól való függőségének
Véget kell vetni az Európai Unió orosz gáztól való függőségének – jelentette ki Klaus Iohannis a sajtótájékoztatón.
Az államfő szerint Ursula Von der Leyen tájékoztatta őt az EU energetikai biztonságának növelése érdekében tett erőfeszítésekről. „Ez mindannyiunk számára stratégiai célkitűzés” – jelentette ki Iohannis. Hangsúlyozta, továbbra is támogatni kell a cseppfolyósított földgáz importját, a megújuló energiaforrásokba és a polgári nukleáris ágazatba történő jelentős beruházásokat.
„Számunkra ezek az energetikai kérdések rendkívül fontosak, és ezeket részletesen megvitattuk az elnök asszonnyal. Szükség van egy rövid távú megközelítésre az unió valamennyi tagállama energiaellátásának biztosításához. Ugyanakkor középtávú megközelítésre is szükség van annak érdekében, hogy elegendő energiával rendelkezzünk, hogy az árak ne robbanjanak fel, és hogy az európai gazdaság ne fulladjon meg. A mi esetünkben egyértelműen biztosítani kell, hogy ezek az árak ne fojtsák meg a román gazdaságot. És igen, hosszú távú megközelítésre is szükségünk van. Egyértelmű, hangsúlyozom, egyértelmű, hogy az Európai Unió orosz gáztól való függőségének véget kell vetni!” – jelentette ki Iohannis.
Rámutatott, nagyobb hangsúlyt kell fektetni az alternatív energiaforrásokra. Az államfő elmondása szerint az EB-elnök „teljesen egyetértett” azzal a kijelentésével, miszerint Románia szempontjából világossá vált: az energiafüggetlenség irányába kell haladni a megújuló energiaforrásokba és a polgári nukleáris ágazatba történő beruházások révén.
Cikkünk frissül.