Igényelhetik a gondozók a tavaly beígért veszélyességi pótlékot

A koronavírus-világjárvány következtében 2020 márciusában életbe lépett egy rendelet, amely meghatározta azt, hogy a bentlakó otthonok dolgozóinak a megfertőződés kockázatának csökkentése miatt be kell költözniük az otthonokba. Ekkor 2500 lejes veszélyeztetettségi pótlékot is ígértek nekik, amelyet ezidáig nem kaptak meg, de mostantól lehet igényelni – tájékoztatott Csép Andrea parlamenti képviselő.

Korábban már beszámoltunk arról, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük a szociális ágazatban dolgozó személyeknek a koronavírus-világjárvány miatt a tavaly. A megfertőződés kockázatát szerették volna csökkenteni azzal a tavaly márciusban hozott intézkedéssel, miszerint a beteg-, idős- és gyermekotthonokban dolgozók beköltöztek a munkahelyükre. A beköltözés révén a munkaidő is módosult: két bent töltött, ledolgozott hetet két hét otthoni karantén követett.

Országos szinten 37 ezer alkalmazott jogosult arra az egyszeri, 2500 lejes veszélyességi pótlékra, amelyet még mindig nem kaptak meg az érintettek. Csép Andrea szociális szakpolitikus csütörtöki, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján jó hírrel szolgált az érintettek számára: most már igényelhető a juttatás.

Tényleges létjogosultság a juttatásra

Az RMDSZ Maros megyei parlamenti képviselője elmondta, több módosítást is eszközöltek a szociális szolgáltatásokat tekintve: „Több törvényt promováltunk, amelyek a többek között tavaly húsvétkor az otthonokba beköltöző személyeket és a szociális szféra szolgáltatásait érintette. Számukra tényleges létjogosultságot kapott a 2500 lejes juttatás” – nyilatkozta Csép Andrea hozzátéve: meg fogják kapni a pótlékot.

A 2500 lejes veszélyeztetettségi pótlékot június 26-tól számítva 60 napon belül igényelhetik az akkreditált szolgáltatók dolgozói a megyei szociális kifizetési ügynökségektől.

(Címlapkép: Agerpres/EPA)

Kapcsolódók

Kimaradt?