Európai uniós pályázatból vásárolnak védőeszközöket a Hargita megyei elhelyezőközpontoknak

Közel hárommillió lej értékben vásárolhat védőeszközöket a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, miután Hargita Megye Tanácsa alintézményeként sikeresen pályázott támogatásra a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) keretében.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a pályázatról beszámoló hétfői sajtóeseményen elmondta: jó helyre kerül a támogatás. Az elöljáró szerint a kormány részéről még mindig elmarad a megfelelő odafigyelés és felelősségvállalás a szociális ellátórendszer irányában. Mint kiemelte, az ágazat folyamatosan forráshiánnyal küszködik. Borboly Csaba hozzátette: a pályázat által elnyert összeg fontos beszerzésekre ad lehetőséget.

„Ebben a forráshiányban és ebben a nehéz időszakban ez az összeg nagyon fontos pénzügyi segítség a Hargita megyei szociális rendszernek, ezáltal csökkenthetik a járványkockázatokat" – tette hozzá az elnök.

Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság igazgatója elmondta: a támogatásból 14 központ számára vásárolnak védőeszközöket. Egészségügyi maszkok, köpeny, kesztyűk, védőszemüvegek, fertőtlenítőszerek, hőmérők, valamint UV-lámpák beszerzésére nyílik lehetőség.

„Szeretnénk, hogy az ellátóközpontok tevékenységeiket biztonságosan végezhessék, sok a bentlakó, van olyan intézmény, ahol 50-en élnek, és a személyzet is ki van téve a megfertőződés veszélyének. Szükségesek tehát ezek a védőeszközök, amelyek listáját a központok igényei alapján, a pályázati kiírásnak megfelelően állítottak össze munkatársaink” – fogalmazott Elekes Zoltán.

Az igazgató szerint ezzel a pályázattal a jövő évben fedezni tudják a központok számára a szükséges védőeszközöket a szociális tevékenység elvégzéséhez. Elekes Zoltán a Maszol kérdésére elmondta: az elhelyezőközpontok a megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) kérésére leadta az igénylést a bentlakók koronavírus elleni védőoltására. Hozzátette: a lakókon kívül várhatóan a személyzet is élni fog az oltás lehetőségével, nem volt tiltakozás a munkatársak körében ellene.

(Borítókép: Hargita Megye Tanácsa)

Kapcsolódók

Kimaradt?