Az erőmű biztonságát nem a reaktorokban lévő víz elfogyása fenyegeti. Az objektum a Dunából veszi fel a technológiai rendszerek hűtéséhez szükséges vizet. Amikor a folyó szintje kritikusan alacsony, a vízkivételi művek és szivattyúk egyre nehezebben juttatnak elegendő vizet a rendszerbe, miközben a hőhullám miatt maga a folyó is melegebb. A kisebb víztömeg kevesebb hőt képes elvezetni, ezért a termelést előbb vissza kell fogni, majd ellenőrzött módon le kell állítani. Ez nem nukleáris baleset, hanem megelőző biztonsági intézkedés, energetikai következménye azonban súlyos, mert a kieső kapacitást importból és más hazai erőművekből kell pótolni.

Paks helyzete azonban nem elszigetelt magyar probléma, hanem egy egész folyammedencét érintő válság leglátványosabb tünete. A Duna felső szakaszán, Németországban és Ausztriában az alacsony vízállás egyszerre fogja vissza a hajózást és a vízenergia-termelést, Szlovákiától délre pedig egyre kisebb rakománnyal közlekedhetnek a teherhajók. Horvátországban és Szerbiában homokpadok, kiszáradt kikötőmedrek és évtizedek óta víz alatt fekvő hajóroncsok kerültek felszínre, Bulgáriában már turistahajó is zátonyra futott. A sekély víz az alsó szakaszon Moldova és Ukrajna dunai kikötőiben lassabbá és költségesebbé vált az áruszállítás, különösen a gabonaexport szempontjából létfontosságú útvonalakon.

Kapcsolódó

Áram nélkül maradunk? - Tájékoztatott az energiaügyi államtitkár

A jelenleg elszórtan jelentkező áramkimaradások nem a rendelkezésre álló villamos energia mennyiségével függnek össze.

aszály vízhiány energia villanyáram

A romániai Duna-szakaszon július végére a vízhozam másodpercenként mintegy 1650 köbméterre csökkent, vagyis alig haladta meg a sokéves júliusi átlag egyharmadát. A rendkívüli apadás közvetlenül érintette a cernavodăi atomerőmű működését is. Az 1-es blokkot július 28-án biztonsági okokból leállították, majd a második, ugyancsak 706 megawatt teljesítményű blokk termelése is kiesett. Mivel a két CANDU-reaktor Románia villamosenergia-termelésének megközelítőleg ötödét biztosítja, a leállás érezhetően növelte az ország importfüggőségét, és csökkentette az energiarendszer rendelkezésre álló tartalékait.

A cernavodăi létesítmény hűtését a Duna, illetve a Duna és a Fekete-tenger közötti csatornarendszer biztosítja. Kritikus vízállásnál azonban a szükséges mennyiségű hűtővíz már nem vehető ki biztonságosan, ezért a reaktorokat akkor is le kell állítani, ha műszaki állapotuk egyébként kifogástalan. A történtek jól mutatják, hogy a Duna tartós apadása már jóval túlmutat a hajózás vagy a mezőgazdaság problémáin: az alacsony vízszint közvetlenül befolyásolja Románia villamosenergia-ellátását, és egyre komolyabb energiabiztonsági kockázatot jelent az egész térség számára.



A Duna vize nem egyetlen ponton tűnt el, hanem már jóval azelőtt hiányzott a rendszerből, hogy elérhette volna a folyó medrét. A vízállást ugyanis nem csupán a közvetlenül a Dunába hulló csapadék határozza meg, hanem az egész vízgyűjtő állapota: az alpesi hótakaró vastagsága, a talaj nedvességtartalma, valamint a patakok és mellékfolyók vízhozama. 2026 tavasza Európa jelentős részén az átlagosnál szárazabbnak bizonyult, Ausztriában és Csehországban pedig a rendszeres mérések kezdete óta nem tapasztaltak ilyen mértékű tavaszi csapadékhiányt. A gyenge téli és tavaszi utánpótlást tartós hőhullámok követték, amelyek felgyorsították a párolgást, kiszárították a talajt, és tovább csökkentették a folyókba jutó víz mennyiségét.

Az időnként érkező záporok ezen a helyzeten csak keveset változtatnak. A kiszáradt föld a lehulló csapadék jelentős részét magába szívja, miközben a növényzet és a felmelegedett talaj is több vizet párologtat el. Emiatt kevesebb víz jut el a patakokba, onnan a nagyobb mellékfolyókba, végül pedig a Dunába. A folyó felszínéről történő párolgás tehát csak egy eleme a folyamatnak. A jelenlegi apadás hátterében sokkal inkább a tartós csapadékhiány, a hegyvidéki lefolyás visszaesése, a magas hőmérséklet és a növekvő vízfelhasználás együttes hatása áll. A duzzasztók és az ipari vagy mezőgazdasági vízkivételek egyes szakaszokon befolyásolhatják a vízjárást, de önmagukban nem okozhatnak olyan kiterjedt vízhiányt.

A Duna vízállásának tartós rendeződését nem néhány nyári zápor, hanem csak az Alpokra, a felső-dunai vízgyűjtőre és a nagyobb mellékfolyók térségére kiterjedő, több napon át tartó csapadék hozhatná el. Ennek hiányában az apadás legfeljebb rövid időre torpan meg, miközben a hosszabb aszályos időszakok, a szélsőséges hőhullámok és a kritikus nyári vízállások egyre gyakrabban állíthatják próba elé a Duna menti országokat. Paks és Cernavodă mostani helyzete ezért nem múló rendellenesség, hanem figyelmeztetés arra, hogy a térség energiabiztonsága továbbra is egy változó vízjárású folyótól függ. Amennyiben az erőművek hűtőrendszereit, az energiatermelés tartalékait és a közös dunai vízgazdálkodást nem igazítják az új éghajlati viszonyokhoz, a következő súlyos aszály idején már nem az lesz a kérdés, hová tűnt a Duna vize, hanem az, hogy mivel lehet pótolni mindazt, amit magával vitt.