A populista pártok mindig szeretnek erőt felmutatni és mindent erőből megoldani, a bonyolult politizálás helyett az egyszerű és kézenfekvő megoldásokat előtérbe helyezni – jelentette ki a Maszolnak adott interjúban Horváth István a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) agresszív politizálási stílusáról. A szociológus szerint az AUR-t a parlamenti házszabályok szigorításai vagy az ügyészségi eljárások nem szelídítik meg, az erőszakos stílusából azonban kénytelen lesz visszavenni, ha komolyan vehető, akár kormányképes politikai szereplővé kíván válni. Ez a törekvése pedig egyre nyilvánvalóbb.

Valósággal torlódtak az idei év első heteiben az AUR-ral kapcsolatos hírek. Elsőként azt emelném ki, hogy a párt támogatottsága a januárban közzétett felmérések szerint közel húsz százalékra nőtt. Védelmi miniszteri beiktatása előtt interjúztam Vasile Dîncu szociológussal, aki azt nyilatkozta: a társadalomkutatók közmegegyezése szerint a szélsőséges pártok „integrálhatók”, nem veszélyeztetik a demokráciát, ha a támogatottságuk nem haladja meg a 15 százalékot. Kell-e aggódnunk amiatt, hogy az AUR támogatottsága bőven túllépte ezt a 15 százalékot?

Nem tudom, mit értett Vasile Dîncu az integrálhatóság alatt, de létezik egy olyan elmélet, miszerint egy bizonyos támogatottsági szint fölött a szélsőséges pártok kényszert éreznek az átalakulásra, megpróbálnak elfogadhatóvá válni. Vagyis hajlandók visszavenni bizonyos megnyilvánulásaikból, politikai beszédmódjukból, célkitűzéseikből annak érdekében, hogy partnerképesek legyenek. A magyarországi Jobbikot szokás felhozni példaként erre az átalakulásra. Ez a párt öt-hat éve elkezdett a centrum felé eltolódni, ma pedig választási koalíciót alkot olyan partnerekkel, akik korábban még mereven elhatárolódtak tőlük. Tehát a szélsőséges pártok számára egy bizonyos ponton túl a politikai játszmákban fontossá válik az elfogadhatóság, és ennek érdekében még akár a növekedési pályáról, a kemény magjuk szimpátiájáról is hajlandóak lemondani. Kérdés az, hogy milyen támogatottsági szint fölött hozzák meg ezt a döntést.

Emlékezetes, hogy a 90-es évek első felében a szociáldemokraták megpróbálták integrálni az őket támogató, Vadim Tudor féle Nagy-Románia Pártot (PRM) és más szélsőséges csoportosulásokat. Ez nem járt sikerrel, a PRM az elfogadhatóság helyett a növekedés mellett döntött, támogatottságuk 2000-ben megközelítette a 25 százalékot, Vadim Tudor pedig az elnökválasztás második fordulójáig is eljutott. Tehát nem mernék én most mondani egy támogatottsági százalékarányt, amely fölött az AUR racionális megfontolásokból megpróbál a fősodratú pártok irányába eltolódni. Tény, hogy a politikai befolyásra szert tevő szélsőséges pártok előbb-utóbb megpróbálnak komolyabb, akár kormányképes politikai szereplővé válni.

Az AUR-t a figyelemfelkeltő, gerillaakció-szerű politizálás jellemzi: híveikkel megrohamozták a parlamentet, megszállták a temesvári városházát, lenácizták a német kisebbség képviselőjét, legutóbb pedig a társelnökük, George Simion túllépett minden határt, erőszakosan viselkedett a parlament plénumában felszólaló energiaügyi miniszterrel szemben. Van-e ok-okozati összefüggés az AUR növekedése és az agresszív politizálási stílus között? Az AUR a politizálása stílusa miatt népszerű, vagy George Simion a párt növekedésének a tudatában válik egyre erőszakosabbá és gondolja úgy, hogy most már bármit megengedhet magának?

A populista pártok mindig szeretnek erőt felmutatni és mindent erőből megoldani, a bonyolult politizálás helyett az egyszerű és kézenfekvő megoldásokat előtérbe helyezni. Az erőfelmutatás nem csak az AUR agresszív politikai stílusában nyilvánul meg. Emlékeztetnék arra a jelenetre, amikor George Simiont Iași-ban leöntötték tintával. Rezzenéstelen arccal ment tovább, mert ez is erő felmutatását jelentette számára.

A populisták szerint a politika a komplexitás mögé rejti a tehetetlenségét, a nem akarását, a mainstream politika pedig azért alkalmatlan a vezetésre, mert képtelen igazi erőt felmutatni: mindenféle bonyolult okfejtés mögé rejtőzik, törvényességre, jogokra, különböző időperspektívákban történő gondolkodásra hivatkozik. A közvéleménynek emiatt sokszor az a benyomása, hogy a problémák megoldása helyett elmagyarázzák, hogy miért nem lehet megoldani a problémákat.

A populisták dichotomizáló logikában működnek: azt üzenik a választóiknak, hogy mi erőt tudunk felmutatni, igenis meg tudjuk oldani a problémákat, ha mögénk álltok, nem azt a politizálást képviseljük, amely megpróbálja elmagyarázni, hogy miért nem lehet megoldani a problémákat, nem állunk elő félmegoldásokkal áll. Azt mondják: igenis, mi azt képviseljük, hogy az akaratot diadalra lehet vinni, és pontosan ezért erőt kell felmutatni különböző helyzetekben. Ez a logika működik az AUR-nál, ez nyilvánul meg az erőszakos politikai stílusában.

A kérdésre válaszolva: George Simion agresszív fellépése a parlamentben nem csak arról szól, hogy bátorságot adott neki az ilyen típusú politizálás támogatottsága. Azt a szimbolikus üzenet is próbálja kommunikálni, hogy az erő felmutatására van szükség a nagyon komplex feladatok és problémák megoldásához. Ez szerintem bele van kódolva ennek a pártnak az eddigi növekedésébe és talán a jövőbeni növekedésébe is. Kérdés az, hogy az erő felmutatásának milyen formáit választják. Ez lehet a csőcseléknek vagy csőcselék jellegű tömegeknek a rendezetlennek tűnő megnyilvánulása vagy a paramilitáris elemek hadrendbe állítása, rendezett sorokban történő felvonultatása, ahogy a Jobbik eljárt néhány évvel ezelőtt. Ez már stílus kérdése is.

Közben az állam intézményei nem hagyták válasz nélkül az AUR-nak ezeket az erőszakos megnyilvánulásait. A parlament szigorított a házszabályokon az energiaügyi miniszterrel történt incidens után, az ügyészség pedig a párt több politikusa ellen is eljárást indított, többek között a volt kormányfőjelöltjük, Călin Georgescu ellen háborús bűnösök személyi kultuszának ápolásáért. Megszelíditik ezek az intézkedések az AUR-t, vagy ellenkezőleg: lovat adnak alájuk, mert így az áldozat szerepében tetszeleghetnek?

Egyelőre az utóbbi forgatókönyv tűnik valószínűbbnek. Ezeket az intézkedéseket az AUR máris a már említett dichotomizáló logikában reagálta le: aki bennünket támad, az a népet támadja, aki nekünk akar rosszat, az a népnek akar rosszat. Ez tulajdonképpen nemcsak az áldozati szerepről szól. Azt üzenik, hogy miközben az ország állapotáért felelős bűnösök szabadlábon vannak, ellenünk koncessziós pereket indítanak.

Az AUR szimpatizánsairól lepereg az, hogy a párt politikusai háborús bűnösöket éltetnek vagy lenácizzák a német közösség képviselőjét, mert ezek a bűncselekmény-gyanús megnyilvánulások csak nagyon kifinomult diskurzusok mentén értelmezhetőek és árnyalhatóak. Leegyszerűsített a történelemszemléletük, ezért az AUR szimpatizánsai csak azt látják, hogy a kedvelt politikusaikat üldözi az ügyészség, miközben az igazi bűnözők szabadon lopnak.

Az AUR vezetői könnyen tudnak pózolni a koncepciós perek áldozatainak szerepében, mert a híveiknek leegyszerűsítetett a történelemszemléletük. Nincs meg bennünk az árnyalt tudás ahhoz, hogy bűncselekménynek értelmezzék a párt politikusainak azokat az állásfoglalásait, amelyek miatt az ügyészség eljárást indított. Nincsenek tisztában a nácizás vagy a háborús bűnösök éltetésének a súlyával. Ezt kihasználva az AUR úgy tud kommunikálni ezekről a büntetőeljárásokról, hogy a politikusai tulajdonképpen koncepciós perek áldozatai, akiket a jelenlegi politikai rendszer megpróbál elhallgattatni, mert jót akarnak a népnek.

Korábban, a parlamenti választások után a Maszolnak azt nyilatkozta, hogy az AUR erős szálakkal kapcsolódik az ortodox egyház „szervezeti holdudvarához”. Az sem józanítja ki a politikusait, hogy az ortodox egyház az elmúlt napokban kétszer is elhatárolódott a párttól?

Amikor én azt mondtam, hogy az AUR szorosan fűződik az ortodox egyház holdudvarához tartozó szervezetekhez, arra utaltam, hogy az ortodox vallásosságnak szerteágazó megnyilvánulási formái vannak. Ezek nem az egyház hivatalos intézményeihez kapcsolódnak. Olyan típusú szervezeti formák, amelyek számára fontos az ortodoxia, mint vallás, és nem mindig veszik figyelembe, illetve nem befolyásolják a hivatalos egyházi álláspontokat. Bonyolult a viszony az egyház és az ortodox lelkületű szervezetek, mozgalmak között. Ezt a viszonyt én is csak részben látom át, nem vagyok a téma kutatója, és kevés tisztázó jellegű írást olvastam erről a területről.

Mindenesetre Oroszországban is megfigyelhető az ortodox lelkületű mozgalmak és a politika perifériális összefonódása. Az egy dolog, hogy a román ortodox egyház nem szeretné, ha a közvélemény összemosná az intézményt az AUR megnyilvánulásaival. Más dolog, hogy miként tudja az egyház ezeket a mozgalmakat, szervezeteket belülről kezelni. Elhatárolódásuk az AUR-tól kifele szólt. Hogy befele mit üzennek ezeknek a szervezeteknek, mekkora az ellenőrizhetőségük, az más lapra tartozik.

Mindenesetre az ortodox egyház hivatalos elhatárolódása nagy valószínűséggel nem fogja elrettenteni az AUR-ral összefonódó ortodox lelkületű szervezeteket. Azt sem hiszem, hogy rövid távon valamifajta belső egyértelműsítési folyamat indulna be az ortodox egyházon belül. Ezek az elhatárolódások az AUR-tól ejnye-bejnyéző nyilatkozatoknak tűnnek. Nem tudom, hogy mennyire szólnak ezeknek a csoportoknak és mennyire a politikai osztálynak, illetve a közvélemény azon részének, amelyik rosszalja ezt a fajta összefonódást.

George Simion az elmúlt időszakban következetesen megpróbált elhatárolódni a már említett Călin Georgescutól és szintén következetesen tagadja az antiszemitizmus vagy akár a magyarellenesség vádját. Ez is az AUR szalonképesebbé tételét célozza?

Az AUR mindenekelőtt mozgalomként indult. A mozgalmi jelleggel az a probléma, hogy a párt formális vezetősége nehezebben tudja ellenőrizni és felhasználni a mozgalom által felhajtott politikai támogatást, tehát nem tud bizonyos közép és hosszú távú célokat követő szervezetként fellépni. Diana Şoşoacát is azért zárták ki, mert túlságosan a mozgalmi logika szerint politizált, nem lehetett ellenőrizni, nem lehetett szervezeti céloknak alávetni.

Jelenleg az AUR különböző csoportosulásainak eltérő elképzelései vannak a szervezeti megerősödés mikéntjéről, a pártszervezet intézményesüléséről. Az AUR a belső viták szakaszában van, ami abban is megnyilvánult, hogy a párt kollektív vezetőségének tagjai kölcsönösen fenyegetik egymást. Nyilvánvalóan érzékelik: valamilyen szintű szervezeti fegyelemre szükség van ahhoz, hogy komoly politikai szereplők legyenek, hogy kifelé egységesen kommunikáljanak. De nincs konszenzus arról sem az AUR-ban, hogy a közép és hosszú távú célok eléréséhez milyen kompromisszumokat kell meghozni, hogyan lehet a párt ideológiájának, diskurzusának elemeit úgy módosítani, hogy növekedjen az elfogadhatóságuk.

Ehhez a törekvéshez kapcsolódik George Simionnak az a próbálkozása is, hogy az európai konzervatív pártcsaládhoz társítsa az AUR-t. Ismeretes, hogy hívatlanul megjelent a konzervatívok spanyolországi találkozóján, legalábbis én ezt vettem ki az ellentmondó hírekből. Egyértelmű, hogy az AUR ebbe az európai klubba akar tartozni, de ebben a pártcsaládban is vannak bizonyos fajta eladhatósági ismérvek, bizonyos feltételeknek eleget kell tenni ahhoz, hogy komolyan vegyenek. Mindenesetre önmagában az, hogy George Simion megpróbált valamilyen formában jelen lenni a konzervatívok találkozóján, jelzi, hogy az AUR-ban igenis van egy középtávú elképzelés a párt strukturális és doktrinális megerősödéséről.

Talán sokakat meglepett, hogy az Avangarde friss felmérése szerint az AUR szavazótábora a legfiatalabb az összes párt közül. Kik ezek a 18-29 éves korosztályhoz tartozó fiatalok?

Még az AUR megjelenése előtt kialakult egy érdekes rétege a romániai társadalomnak: egy fiatal prekariátus. Ennek a rétegnek a tagjai nagyvárosiak, nem szakmunkások, hanem betanított munkások, rendszerint a nagy kereskedelmi és szolgáltatói láncoknál, például áruházláncoknál dolgoznak. Nem olyan értelemben szegények, hogy éheznek, mert van fizetésük, amiből azonban hosszú távon jövőt tervezni nem lehet, és úgy tűnik, hogy még a külföldi munkavállalás sem opció számukra.

Jó pár évvel ezelőtt egy korrupcióellenes tüntetésbe futottam bele Aradon. Számomra is meglepő volt, hogy a megmozdulás fiatal résztvevői láthatóan nem multinacionális vállalatok jól fizetett alkalmazottai voltak, hanem elsősorban ennek a fiatal prekariátusnak a tagjai. Szerintem őket szólítja meg most az AUR. Ez egy olyan réteg, amelynek a perspektívái nagyon korlátozottak. Egyik napról a másikra megélni nem jelent gondot számukra, de hosszú távon nem tudnak tervezni.