Hivatalos: épülhet az élményfürdő Nagyszalontán, Csíkmadarason pedig a kultúrház

Elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok a csíkmadarasi művelődési háznál és a nagyszalontai élményfürdőnél. A közbeszerzési eljárás után aláírták szerdán Bukarestben a kivitelezési szerződéseket, így több mint 98 millió lejből épülhet az aquapark, a művelődési ház pedig 12 millió lejből.

„A szalontai termálvízben rejlő lehetőségek kihasználásával Török László polgármester ismét nagyot álmodott, hiszen az élményfürdő munkahelyeket teremt, gazdasági növekedést eredményez, az ott élők előtt újabb perspektívákat nyit. Péter Dávid Madarason pedig a kulturális életet új szintre helyezi és a közösséget erősíti. Erdély-szerte már látszanak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Cseke Attila által vezetett fejlesztési minisztérium első eredményei. Nagyon sok munkálat folyamatban van, és a helyi közösségek sok terve vár még a megvalósításra” fogalmazott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes.

Fotók: Bihar megyei RMDSZ

„Az aquapark munkálataival eddig papíron haladtunk, erre szükség volt ahhoz, hogy a legjobb tervet, a legmegfelelőbb megoldásokat megtaláljuk, de most már kezdhetik építeni a nagyszabású élményfürdőt. A csíkmadarasiak pedig egy korszerű művelődési házra lehetnek büszkék, amely most végre megvalósulhat, és amelyben együtt ünnepelhet a közösség”  nyilatkozta Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Nagyszalontán egy új, több mint tízezer négyzetméteres épületet, egy új sportkomplexumot húznak fel, amelynek díszítőelemeit Arany János Toldija ihlette. A 300 férőhelyes termálfürdőben kezelő részleget alakítanak ki pezsgőfürdővel, masszázsszobákkal és egy sókamarával. Az élményfürdőben több fedett és szabadtéri medence lesz, a gyermekek számára pedig csúszdákat építenek. A fürdő főépületét úgy tervezték, hogy a külső részén stilizált nádast alakítanak ki, utalva Toldi Miklós és a farkasok küzdelmének helyszínére, illetve a Nagyszalonta környékén fekvő egykori nádasra. Az épületben ugyanakkor étterem és öltözők lesznek, az épület mellett pedig elegendő parkolóhely. A termálfürdőt várhatóan 27 hónap múlva adják át.

A csíkmadarasi művelődési házban könyvtárat, egy 150 férőhelyes előadótermet alakítanak ki, és öltözők, próbatermek is helyet kapnak benne - tudatta közleményében az RMDSZ.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?