Hét szomszédos települést vonnának vesztegzár alá Szatmár megyében

Szatmár megyében, az Avasságban található hét települést érintő területi karantén bevezetését fontolgatja a megyei vészhelyzeti bizottság, mivel az elmúlt időszakban látványosan megemelkedett a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált betegek száma.

Altfatter Tamás kormánymegbízott csütörtökön összehívta az érintett hét település polgármestereit, és tájékoztatta őket arról, hogy a teljes térség vesztegzár alá vonása lenne a legjobb megoldás arra, hogy gyorsan visszaszorítsák a járvány terjedését. A polgármesteri találkozót megelőzően a prefektus a belügyminisztérium illetékes szerveinek vezetőivel is egyeztetett arról, hogy milyen körülmények között rendelhető el a vesztegzár – közölte a prefektusi hivatal.

A jelzett települések: Batarcs (Bătarci), Bikszád (Bixad), Komorzán (Cămărzana), Kisgérce (Gherţa Mică), Tarsolc (Târşolţ) és Turc (Turţ). A hét településen az augusztus 25–szeptember 7-i időszakban 239 új fertőzéses esetet jegyeztek a 34 035 lakosból.

A prefektusi hivatal közleménye szerint a Covid-19-cel diagnosztizáltak száma azért ugrott meg, mert sokan ebben az időszakban érkeztek haza külföldi nyaralásukból, illetve jellemzően ekkor látogattak haza a külföldön élő helyiek is, akik különböző közösségi és családi eseményeken, tömegrendezvényeken is részt vettek. Annak ellenére, hogy hoztak óvintézkedéseket a gócpontok kialakulásának megelőzésére, sok családban több személy is megbetegedett, a fiatalok többsége tünetmentes volt. A kontaktkutatás alapján pedig kirajzolódtak a fertőzési láncolatok. A Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság kérte a térség lehetséges vesztegzár alá helyezésének vizsgálatát a fertőző betegségeket felügyelő és ellenőrző központtól (CNSCBT).

Ha CNSCBT javasolja a vesztegzárat, akkor a megyei vészhelyzeti bizottság elrendeli azt, és amint megjelenik a Hivatalos Közlönyben, érvénybe is lép.

A tanévkezdésre vonatkozó végleges döntést pénteken hozza a meg a vészhelyzeti bizottság. Ebben figyelembe veszik az oktatási és az egészségügyi minisztérium hat ezrelékes küszöbre vonatkozó előírásait.

Kapcsolódók

Kimaradt?