Nagyszebenben egy héttel meghosszabbították a karantént

Egy héttel hosszabbította meg a karantént Nagyszebenben és négy további Szeben megyei településen a megyei vészhelyzeti bizottság.

A prefektusi hivatal közölte: november 27-ei ülésén úgy döntött a megyei vészhelyzeti bizottság, hogy egy héttel meghosszabbítja a kijárási tilalmat a megyeszékhely, azaz Nagyszeben, valamint Sellenberk, Nagydisznód, Nagytalmács és Mirsa településeken.

A lakhely elhagyása a fent említett településeken csak jól megindokolt esetben és felelősségvállalási nyilatkozattal engedélyezett. A munkáltató által kiállított, munkaügyben való közlekedést igazoló dokumentumnak tartalmaznia kell az alkalmazott adatait, a munkahely adatait, a betöltött feladatkört, a használt közlekedési eszköz megnevezését, az útvonalat és az időintervallumot, amely alatt az alkalmazott elhagyja lakhelyét. A munkahelyi igazolvány nem elegendő - szögezi le a prefektúra.

Szombaton és vasárnap bezárnak a nem élelmiszereket forgalmazó üzletek és a nagyáruházak, a barkácsáruházak viszont nem. December 5-én és 6-án megengedett a lakhely elhagyása, ha az a választások megszervezésének és lebonyolításának céljából, illetve szavazás céljából történik.

(A címlapkép illusztráció | Fotó: Kiss Gábor)

Kapcsolódók

Kimaradt?