Hamarosan megérkezik a #bloodfluencer véradási kampány Marosvásárhelyre

A Nincs vérünk elnevezésű program #bloodfluencer kampánya július 21-én és 22-én a Marosvásárhelyi Regionális Vérátömlesztési Központban zajlik 8 és 13 óra között. A szervezők legalább száz embert várnak véradásra a kampány két napja alatt.

Ez lesz a második olyan kampány, amely során minél több Maros megyei ember figyelmét megpróbálják felhívni a véradás fontosságára. Az első, Blood Network karavánt június végén szervezték meg, amelynek köszönhetően több száz Maros megyei lakost mozgósítottak, és jelentős vérmennyiséget sikerült összegyűjteniük.

A #bloodfluencer véradási kampány olvasásra is buzdít, hiszen a véradakozást választók ajándékot is kapnak – nyilatkozta Oltean Violeta, a helyi kampány lebonyolításának egyik szervezője.

Fotó: Bloodfluencer

„Az adományozók egy kódot kapnak tőlünk, amelyet később könyvesboltokban használhatnak fel, de könyvutalványokat is felajánlunk”– közölte a szervező. Az akció célja, hogy minél többen válasszák a véradás lehetőségét, hiszen a megye korházaiban folyamatosan szükség van a vérkészletek pótlására.

Jelenleg nagy szükség van a vérkészítményekre is, mivel a rászoruló betegek száma is nő. A legtöbb vérre a daganatos betegségekben szenvedőknek, a csípőműtéten, agyműtéten, ortopédiai műtéten átesetteknek vagy a májcirrózisban szenvedőknek van szükségük.

Mint megtudtuk, vért 18 éves kortól 55 éves korig adhatnak, 55 éves kor után minden esetben orvosi hozzájárulás szükséges, hogy valaki rendszeresen vért adhasson egészen 65 éves korig, ha az adakozó egészsége megfelel az egészségügyi előírásoknak.

(Címlapkép: Ahmad Ardity/Pixabay)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?