FRISSÍTVE – Elégetett levélszavazatok: az egészet a sajtó számára rendezték meg

A magyarországi választások idején Marosvásárhelyen megtalált levélszavazatok ügyében nyilatkozó Maros megyei ügyészségi szóvivő kijelentette: az egészet a sajtó számára rendezték meg.

Még tart a nyomozás a Jedden talált kidobott levélszavazatok ügyében, és a vizsgálatot egyelőre nem fogják lezárni – jelentette ki a Maszolnak Mircea Galina, a Maros megyei ügyészség szóvivője.

Mint részletezte, a vizsgálatok alapján azt feltételezik, hogy az elkövető szándékosan meg akarta vezetni a közvéleményt. A szavazólapokat a postaládákból vette ki az elkövető, majd részben tönkretette őket azt a látszatot keltve, hogy a szavazólapokat meg akarták semmisíteni. A lapokon látszó szavazatok nem reálisak, céljuk a megtévesztés volt – közölte a szóvivő.

Fotó: Punctul.ro

Mircea Galina hangsúlyozta, az elkövető rejtett számról először a sajtót értesítette, majd a médiában megjelent hírek alapján a rendőrség is nyomozni kezdett az ügyben. Jelenleg DNS mintákat és ujjlenyomatokat keresnek. A helyszínen nincsenek térfigyelő kamerák és a levélszavazatok is tudatosan voltak tönkre téve, illetve alaposan letakarítva, ezért a nyomozás egyelőre nem hozott átütő eredményt.

A szóvivő közölte: ennek ellenére nem fejezik be a nyomozást, hiszen bármikor előkerülhetnek újabb bizonyítékok. A vizsgálatok során az ügyészség és a rendőrség folyamatosan együttműködik a Csíkszeredai Magyar Konzulátussal – összegezte a szóvivő.

Tudvalevő volt, hogy érvénytelenek a szavazólapok

Mint ismert, elsőként a Punctul.ro helyi hírportál számolt be arról, hogy Marosvásárhely mellett, Jedd közelében egy elhagyatott részen, építési törmelékek között találtak meg több, félig elégett és egy zsákba pakolt magyarországi szavazólapot.

Marosvásárhelyi forrásunk a Maszolnak már akkor azt mondta, az a terület, ahol a szavazólapokat megtalálták, „egy eldugott, szemetes vidék, ahová az emberek nem járnak csak úgy sétálni”. Ezért is tartotta furcsának, hogy éppen a magyarországi választás előtt néphány nappal, éppen ott és ilyen körülmények között találták meg a félig elégetett szavazólapokat.

A Maszol rendőrségi forrásokból arról értesült, hogy összesen tizenhárom levélszavazat és hatvan boríték volt abban a csomóban, amit megtaláltak. Amint annak idején megírtuk, fontos adalék az ügyhöz az is, hogy egyik borítékban sem szerepelt azonosító nyilatkozat, tehát a kidobott és részben elégetett levélszavazatok eleve érvénytelenek voltak.

A magyar hatóságok nem vizsgálhatták az ügyet

Az ügyet egyébként a magyarországi Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem vizsgálhatta, mert a választási eljárási törvény Magyarország területére terjed ki. Határozatában a testület arra hivatkozott, hogy a választási eljárási törvény Magyarország területére terjed ki, így az NVB hatáskör hiányában nem vizsgálhatja ismeretlenek Románia területén kifejtett tevékenységét. Az eset nyilvánosságra kerülése után az NVI feljelentést tett az ügyben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?