Féléves mérleget vont meg a marosvásárhelyi polgármester

Az elmúlt időszak eseményeiről, illetve az önkormányzat jövőbeli munkáiról és projektjeiről tartott sajtótájékoztatót pénteken Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.

A városvezető elmondása szerint az egyik fontos nemrég, lezárult esemény a 25. marosvásárhelyi városnapok voltak, amely az Együtt a város szlogent viselte. Mint mondta, a városnapok egy „közös erőfeszítés” volt, hiszen sikerült bevonni a szervezésbe a város kulturális intézményeit, civil szervezeteit, ezzel is biztosítva az elmúlt 25 év leggazdagabb programkínálatát. Hozzátette, bízik benne, hogy sikerült minden korosztálynak és etnikumnak tartalmas programokat biztosítani, maradandó élményt nyújtani.

„Négy nap alatt több mint 27 ezer résztvevőt jegyeztünk, 16 helyszínen, továbbá 30 koncert, 10 képzőművészeti kiállítás, 9 színházi előadás, 17 sportesemény is lezajlott. Emellett 79 pár ünnepelte aranylakodalmát” – sorolta Soós Zoltán.Soós Zoltán értékelte az elmúlt fél évet, és felvázolta a következő hat hónap terveit | Fotó: A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldala

Az elöljáró elmondta azt is, hogy sikeres volt az örökbefogadó kutyavásár, valamint a látványos lézershow és tűzijáték. Külföldi küldöttségek – Baja, Chișinău és Zalaegerszeg – tagjai is tiszteletüket tették az ünnepen. Soós Zoltán beszámolt arról is, hogy díszpolgári címeket adtak a helyi művészeknek, színházi szakembereknek.

A város infrastruktúrafejlesztésével kapcsolatban az elöljáró elmondta: Marosvásárhely több pontján felújítási munkálatok zajlanak, jelentős lépéseket tesznek a modernizálás irányába. Előkészítés alatt áll az elektromos töltőállomások dokumentációja, a kerékpárszállítás projekt fejlesztése, illetve idén számos új autóbuszt is vár a megyeszékhely, a tömegközlekedés korszerűsítése érdekében.

Soós Zoltán beszámolója szerint számos munkálat folyik a Kövesdomb környékén, a Slatina, a Dobrogea utcában, a Főtéren több helyen burkolatcsere zajlik (a Győzelem téren és Rózsák terén), de a Dózsa György utcában is dolgoznak a földgázhálózat felújításán a nap huszonnégy órájában, hogy minél hamarabb tudják átadni használatba. Folyamatban van a Gheorghe Șincai utca rehabilitációja is, ahol a vízvezetékek cseréje már megtörtént, jelenleg a járda és útburkolat cseréje zajlik, ezenkívül munkálatok vannak a Hóvirág, a Vișău, a Bethlen Gábor-, a Széchenyi István, a Kakukk, a Cseresznyés, valamint a Grigorescu utcában, illetve a katonai helyőrség területén. A Cornișa sétány és Klinika közötti részén is több helyen korszerűsítenek, felújítanak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az év további részével kapcsolatosan a városvezető kifejtette, hogy számos más utca felújítása is elő van irányozva, többek között a Romulus Goga, a Hattyú, az Akácfa, a Szitás, a Déva, a Csalhó, a Csukás, a Radnóti, a Traian Moșoianu és a Ion Buteanu utca rehabilitációját kezdik el. Az új Gát utcának kicserélik a teljes aszfaltburkolatát, járdát építenek, mivel balesetveszélyes a Maros híd körüli rész – közölte a polgármester. Mint fogalmazott, mindezen felújításokra azért van szükség, mert sok helyen 30-40 éve elhanyagolták az utcák karbantartását.

Hangsúlyozta, megindultak a cserealjai Green Park munkálatai, amit európai uniós pénzekből finanszíroznak, és a tervek szerint 2023-ra egy új szabadidő- és sportkomplexum áll majd ott. Az elektromos töltőállomásokra a Környezetvédelmi Alaptól 800 ezer lejes támogatást nyert a megyeszékhely, a képviselőtestület határozatával jóváhagyott helyszíneken helyezik el ezeket. „A cél az, hogy a városban csökkenjen az üvegházhatás” – összegezte Soós Zoltán. Az önkormányzati képviselőtestület júniusban jóváhagyott egy másik fontos programot, a Poklos patak partjának, medrének felújítását 4,3 kilométeres szakaszon, erre 813 ezer euró támogatást nyert a város.

Az oktatási intézmények felújítására is kitért a városvezető, mondván, hogy tovább zajlik ezeknek a helyrehozatala, illetve új bölcsődéket is fognak építeni, mivel nagy a hiány ezen a téren. Mint részletezte, a Friedrich Schiller iskolában elkezdődött az épület energetikai felújítása és teljes rehabilitációja, a Gheorghe Șincai iskolánál korszerűsítések zajlanak. Több kisebb munkálat is volt a Bernády György Gimnáziumban, a Nicolae Bălcescu Gimnáziumban. A polgármester tájékoztatása szerint a Marinescu Gimnáziumban, a George Coșbuc Középiskolában és a Romulus Goga középiskolában hőszigetelési munkálatokat végeznek majd a helyreállítási alap finanszírozásával.

A sporttal kapcsolatosan a Triatlon Világbajnokságot említette meg a polgármester, ami jelentősen hozzájárult Marosvásárhely népszerűsítéséhez. A metropoliszövezetről elmondta: új kormánydöntés született, ami szabályozza a nagyvárosok vonzáskörzetének státusát, hatáskörét, finanszírozását, s célja a nagyvárosi területek környékén élők közlekedési lehetőségeinek a javítása. Mint fogalmazott, ennek kapcsán már volt két találkozó is a környező települések vezetőivel, annak érdekében, hogy összehangolják a megyeszékhely városfejlesztési terveit a környező települések fejlesztési terveivel. Közösen is pályáznak ezek az önkormányzatok, hogy minél hatékonyabb legyen az együttműködés – összegezte Soós Zoltán az elmúlt fél év tevékenységeit és jövőbeli terveit.

Kapcsolódók

Kimaradt?