Marosvásárhely is vérrel segíti a bukaresti tűzvész sebesültjeit

A Marosvásárhelyi Regionális Vérellátó Központban az eddigi átlagos 50-60 véradó helyett hétfőn 150-en jelentkeztek véradásra. Így próbálnak segíteni a helyiek a bukaresti tűzvész sebesültjein.

Vasárnap este Marosvásárhelyen a főtéri virágóránál körülbelül százan gyűltek össze egy Facebook-felhívásra reagálva és gyújtottak gyertyát a hétvégén a fővárosban elhunytak emlékére, így fejezve ki együttérzésüket az áldozatok hozzátartozóival.

Az együttérzés a Marosvásárhelyi Regionális Vérellátó Központban még inkább érzékelhető volt. Dana Paula Florea, a központ igazgatója arról számolt be az újságíróknak, hogy már vasárnap többen jelentkeztek önkéntes váradásra. Első nap főleg egészségügyi alkalmazottak érkeztek a vérellátó központba. Hétfőn 150-en jelentkeztek, akik közül a szükséges egészségügyi vizsgálatok elvégzése után 100-an adtak vért – számol be a Székelyhon. A vérközpont felkészült, hogy a következő napokban is az átlagosnál többen érkeznek véradásra.

Hétfőn az önkéntes váradók között volt Peti András is, akit a Zi de Zi újságírója éppen véradás közben fotózott le. A marosvásárhelyi alpolgármester Facebook-oldalán arról számolt be, hogy háromgyerekes apaként együttérez a bukaresti tragédia áldozataival.

Dr. Dana Paula Florea tájékoztatása szerint hétfőn egy mobil véradó-központot küldtek Kolozsvárra, ahol többen is jelezték, hogy hajlandók vért adni, és ezért akár Marosvásárhelyre is elutaznának. Kolozsváron 50-60 személy adott vért a hétfői napon, amelyet Marosvásárhelyen feldolgoznak és Bukarestbe küldik – mondta a központ igazgatója.

Ha már nem lesz szükség Bukarestben a vérkészítményre, azt a Maros megyei kórház betegei számára fogják felhasználni – tette hozzá Florea.

Kapcsolódók

Kimaradt?