Post mortem kitüntette az államfő a bukaresti tragédia két hősét

Klaus Johannis államfő "Az Érdemért" nemzeti érdemrend lovagi fokozatát adományozta post mortem a pénteki bukaresti tűzvész két halálos áldozatának, akik életük árán mentettek ki embereket a felgyúlt belvárosi szórakozóhelyről – közölte az elnöki hivatal.

Claudiu Petre és Adrian Rugină péntek este a tragédia helyszínén, a Colectiv klubban tartózkodott. Szemtanúk szerint mindkettejüknek sikerült kimenekülniük a szórakozóhelyről, ám visszatértek segíteni a bajban jutott embereken. Önzetlenségük az életükbe került. Mint korábban beszámoltunk róla, Claudiu Petre másodszor is élve jutott ki a klubból, ám kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe.

Ruginát barátai látták, amint a kijárat közelében a menekülők által letaposott, földön fekvő embereket próbálja felemelni, és kivonszolni a klubból. Később már nem került elő, annyira megégett, hogy felesége csak a tetoválásai alapján tudta azonosítani a halottak között.

„Kitüntetésüket a bukaresti Colectiv klubban történt tragikus események során tanúsított bátorságukkal, önzetlenségükkel és önfeláldozásukkal érdemelték ki. Életeket mentettek saját életük feláldozásával” – olvasható az elnöki hivatal közleményében.

A tűzvész túlélőinek beszámolója szerint legalább tízen köszönhetik életüket Claudiu Petrének és Adrian Ruginának. Mint ismert, a Colectiv klubban péntek este 27-en haltak meg, a tűzeset halálos áldozatainak a száma hétfőn 31-re emelkedett.

Kapcsolódók

Kimaradt?