Hamarosan elkezdődhet a marosludasi híd felújítása

Marosludas önkormányzata számtalanszor próbálkozott már a város egyetlen hídjának felújításával, de különböző okok miatt ez rendszeresen elmaradt. Most újra esély mutatkozik erre.

A Maros-parti város közúti hídja 136 méter hosszú, és a rajta áthaladó 8 méteres átmérőjű úttestet két 2,25 méter széles járda szegélyezi. A híd műszaki állapotának felmérését még 2017-ben kezdeményezte a marosludasi polgármesteri hivatal. Azóta a városháza elkészítette a jogszabályban előírt szükséges dokumentációt, és vállalt minden kötelezettséget – tájékoztatta a sajtó képviselőit Kis István, Marosludas alpolgármestere.Fotó: Wikipédia

Hozzátette, előkészítették a projektet a híd teljes rehabilitációjára, amelyet az Országos Befektetési Társaságon keresztül nyújtottak be a fejlesztési minisztériumhoz. Mint fogalmazott, mivel ez az egyetlen híd a Maros folyón keresztül, amely összeköti Marosludas két városrészét, valamint a várost Magyarbükkös településsel és Cintos községgel a 107G jelzésű megyei úton keresztül, csak az a lehetőség maradt, hogy a forgalmat részben lezárják, egy sávot megtartva a személygépkocsik számára.

„A híd tervezőjével, államtitkárokkal, a minisztérium és más intézmények szakembereivel együtt részt vettem a Fejlesztési és Közigazgatási Minisztériumnál a műszaki jóváhagyási bizottság tárgyalásán. Széles körű helyzetelemzés készült, és konstruktív volt a megbeszélés” – mondta Kis István elöljáró.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?