Teljesen rendbe tenné úthálózatát a Szatmár megyei tanács

Több mint 574 millió lej értékű infrastrukturális fejlesztésre pályázik a Szatmár Megyei Tanács a Fejlesztési, Közigazgatási és Közberuházásokért felelős Minisztérium által meghirdetett Anghel Saligny-program keretében. A pénzből 123 kilométernyi megyei utat és több hidat is korszerűsítenek.

A szatmári megyei tanácsosok 16 határozattervezetet fogadtak el, amelyek 13 megyei út és 3 híd korszerűsítésére irányuló finanszírozási kérelmek benyújtásáról szólnak. Ezek mellett 3 hidat is felújítanak, az egyik a Nagytarna völgye felett a 109M jelzésű megyei úton, Nagytarna településen, a Tálna folyó felett a 197 jelzésű megyei úton Nagylegelő településen, illetve a Berekszó fölött a DJ 193E jelzésű úton Alsóberekszó településen.

Fotók: Szatmár megyei tanács

„Három olyan híd felújítását tervezzük, amelyek miatt az illető útszakaszokon korlátozott a teherforgalom. Gyakorlatilag az utat magát már felújítottuk, de ezekre a hidakra akkor nem volt keret. A nemzeti fejlesztési program segítségével új közlekedési folyosókat is szeretnénk nyitni, például Batizgombás–Egri–Mikola–Berek–Kispeleske–Nagypeleske–Atya–Pete vonalon, ami egy nagy északi körgyűrűt jelentene a megyeközpontnak, emellett a vidék is jobban megközelíthető lenne. Egy másik közlekedési folyósó segítségével Szatmárnémetiből könnyebben megközelíthetővé válik Adyfalva, ami egyrészt a Kismajtény és Nagymajtény közötti út rendbetételét jelenti, másrészt a Kismajtény–Szentmiklós–Adyfalva útvonal rehabilitálásáról szól” – magyarázta Pataki Csaba megyei tanácselnök.

Hozzátette, nem feledkeznek meg az Érmellék másik részéről sem, ahol a Nagykávástól Érhatvanon át egészen Szilágypérig, illetve Szalacs irányába lenne egy felújított közlekedési folyósó. A Bükkalja sem maradt ki a projektek közül, tette hozzá a plitikus, ott a Dobra–Nántű–Bábca útvonal újul meg, egészen a Máramaros megyei Farkasaszóig.

„Ha ez a csomag finanszírozást kap, gyakorlatilag nem marad a megyében olyan fontos útszakasz, amely ne felelne meg a XXI. század elvárásainak. Ez viszont úgy valósul meg, hogy az elmúlt öt évben több mint 300 kilométer megyei utat újítottunk fel” – nyilatkozta a Maszolnak Pataki Csaba, a Szatmár megyei tanács elnöke.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?