banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Hagyományos formában érkezhetnek a keresztalják a csíksomlyói búcsúba

Ebben az évben ismét hagyományos formában várják a csíksomlyói pünkösdi fogadalmi búcsúra érkező zarándokokat. A gyalogosan, személygépkocsival, tömegközlekedéssel érkező búcsújárók mellett lovaszarándokok is érkeznek, azonban a nagybuszos zarándoklatok szervezése nem megengedett.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezési kérdéseivel kapcsolatos pénteki sajtótájékoztatón Urbán Erik, ferences rendi szerzetes, az Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke ismertette a búcsú liturgikus programját. A szerzetes hangsúlyozta, hogy mind a búcsút megelőző pénteken, mind a búcsú napján rövidített formában tartják meg a hagyományos virrasztást. A kegytemplom késő este mindkét napon be fog zárni.

„A búcsú napján a kordon a kolostor előtti térről hagyományosan fél 11-kor indul a megszokott módon és útvonalon, az ünnepi szentmise pedig 12.30-kor kezdődik a Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregben található Hármashalom-oltárnál. A szentmise főcelebránsa nagyméltóságú és főtisztelendő Kerekes László, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke lesz, (…), a meghívott szónok pedig főtisztelendő Salamon József, gyimesbükki plébános lesz” – ismertette a provinciális.

Hozzátette: a zarándoklatra várják a katolikus és más vallású híveket is. A keresztaljak felvonulásával kapcsolatosan Urbán Erik elmondta: arra kérik őket, ne álljanak meg a kegytemplom előtti téren, hanem vonuljanak egyből a nyeregbe. A kegytemplomot az útról, oldalról tudják majd üdvözölni.

A tartományfőnök megosztotta azt is, hogy letölthető az az applikáció, ami a zarándokok búcsújárását hivatott segíteni, ugyanakkor a kegyhely honlapján, közösségi oldalán is elérhető lesz minden információ a búcsúval kapcsolatosan. Kiemelte: az eseményeket szinte egész napos közvetítéssel teszik elérhetővé a távol élőknek a kegyhely Youtube-csatornáján. Akik nem tudnak eljönni Csíksomlyóra, az ünnepi nagymisét a Duna Televízión is figyelemmel kísérhetik.

Urbán Erik kitért az imaszalagok begyűjtésére is. Az Erdélyi Mária Út Egyesület határokon átívelő kezdeményezése nyomán ebben az évben is számos közösség eljuttathatja imaszándékait Csíksomlyóra. Az imaszalagokat az oltár mellett helyezik el.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere hangsúlyozta: a zarándoklatra indulhatnak gyalogosan, szekerekkel, személyautókkal, vagy vonattal is, viszont tiltott az autóbuszos zarándoklatok szervezése. Az elöljáró elmondta: az útlezárások, közlekedési korlátozások hagyományos módon történnek meg.  Rámutatott: a zsúfoltság elkerülése érdekében arra kéri a zarándokokat, hogy a számukra javasolt útvonalakat használják attól függően, hogy honnan, milyen irányból érkeznek. A parkolás megkönnyítése érdekében több helyen parkoló zónákat állítanak fel, ahol biztonságban lehet hagyni a járműveket.

Önkénteseket várnak

„A nyeregben 1,5 méteres távolságot kell betartaniuk egymás között a családoknak, a búcsú szertartásán, a helyszínen a maszk használata kötelező lesz” – emelte ki. Hozzátette: ezúttal elmarad a megszokott vásár a Szék útján, vagy más köz-, illetve magánterületen, a ferences szerzetesek a mise helyszínén gondoskodnak vízárusításról.

A búcsús nagymise után bemutatják majd a csíksomlyói passiót – jegyezte meg Korodi Attila. A polgármester elmondta még, hogy 150-200 önkéntes jelentkezését várják a búcsú zökkenőmentes lebonyolításához. Feladatuk az lesz, hogy segítsenek eligazodni a zarándokoknak, megtalálni a tájegység szerinti beosztást, illetve elősegítik majd a szabályok betartását is.A szerző felvétele

A polgármester kirét arra, hogy Csíkszeredában 13 ezer zarándokkártyát osztanak szét a lakosság körében, amely tartalmazza a búcsúval kapcsolatos legfontosabb információkat, szabályokat. A megyében további 25 ezer ilyen kártyát osztanak szét. Erről Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke számolt be.

A zarándokkártya megléte nem feltétele a búcsún való résztvételnek, de ajánlják, hogy mindenki szerezze be. Ugyanakkor azt is javasolják, hogy mindenki igyekezzen a lakóhelye szerinti illetékes plébániákhoz, keresztaljakhoz csatlakozni. Ugyan nem érkezhetnek nagy buszokkal távolabbi vidékekről, ám számítanak akár magyarországi résztvevőkre is. Nekik azt tanácsolják, hogy vegyék fel a kapcsolatot a testvértelepülési közösségekkel, ismerősökkel és érkezzenek velük együtt szervezetten – tette hozzá az elnök. 

A Maszol érdeklődésére Urbán Erik elmondta: a búcsú keretében megszervezik a csángó misét is, amit a csíksomlyói plébániatemplomban tartanak meg szombaton 17 órától. Hozzátették, számítanak a moldvai csángók részvételére, ugyanakkor számukra is tilos az autóbuszos zarándoklat, és javasolt a tömegközlekedés, vagy egyéni, személygépkocsis utazás.

Kapcsolódók

Kimaradt?