Gazdasági miniszter: eddig két magáncég döntött az állami vállalatok igazgatóiról
Radu Miruţă gazdasági miniszter csütörtök este az Antena 3 televízió műsorában kijelentette, hogy Romániában két olyan cég létezik, amelyek kiválasztják az állami vállalatok igazgatóit, akik óriási fizetéseket kapnak. Hozzátette, hogy ez a rendszer a „rossz zsenije”.
Mint fogalmazott: rendszerint pont azt a darabot húzzák elő a kalapból, amelyik hiányzik a politikai kirakósból.
Kifejtette, a magáncégek összegyűjtik az érdeklődők önéletrajzait az egész országból, majd ők mondják meg, ki alkalmas az igazgatói pozíciókra. A szaktárca vezetője nyomatékosította, hogy ez a mechanizmus aggályos , „zseniálisan megtervezett kirakós, a gonosz zsenije”. Mint kifejtette, ezzel a magánvállalkozóknak az a céljuk, hogy az így szerzett kapcsolat pénzt juttasson vissza a politikai befolyással rendelkező személyek zsebébe.
A gazdasági miniszter azt is elmondta, hogy vannak olyan esetek, amikor egyes vezetők saját céget alapítanak ugyanazzal a tevékenységi körrel, majd az állami vállalat kárára irányítják át a pénzeket.
Radu Miruţă miniszter arról is beszélt, hogy előterjesztettek egy olyan törvényt, amely kimondja: ha valakinek nincs korábbi tapasztalata hasonlóban, nem vehet részt vezetők kiválasztásában.
CSAK SAJÁT