Visszautalta az államnak fizetése 20 százalékát a miniszter – Várja, hogy kövessék a példáját
Pénteken átutalta a román államnak miniszteri fizetésének 20%-át, jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter. Egy nappal korábban azt mondta, hajlandó 20%-kal csökkenteni fizetését, ha a minisztérium alá tartozó vállalatok igazgatói is hasonló gesztust tesznek.
Végül úgy döntött, ő teszi meg az első lépést, és így kéri a kollégáitól, hogy kövessék a példáját.
„Nem lehet csak az alacsony jövedelmű emberektől, a pályakezdő fiatal családoktól vagy csak a kis nyugdíjjal rendelkező nagyszülőktől kérni, hogy húzzák meg a derékszíjat, és legyenek szolidárisak Romániával ezekben a nehéz időkben” – nyilatkozta Bogdan Ivan.
Hozzátette, hogy ez nem oldja meg az ország rendszerszintű problémáit, de párhuzamosan kell haladni a reformokkal.
„Ez nem oldja meg Románia rendszerszintű problémáit, de párhuzamosan kell haladni a román állam rendszerszintű reformjaival. Aki miniszter, igazgató vagy bármilyen más tisztséget tölt be az államban, nagyobb felelősséggel kell tekintenie arra, mit tehet meg közvetlenül az ország problémáinak megoldása érdekében” – idézi az energiaügyi minisztert a News.ro.
Kapcsolódó
Bogdan Ivan energiaügyi miniszter csütörtökön azt mondta, az inkompetens vállalatvezetőknek menniük kell, de azoknak, akik veszteséges vállalatokat vettek át és nyereségessé vagy stratégiai fontosságúvá fejlesztették azokat, tisztességes fizetést kell kapniuk, „a valós piaci áron”.
Utalt a Nuclearelectrica igazgatójára, Cosmin Ghiţă-ra, akiről a sajtó derítette ki, hogy havi jövedelme 38 000 euró. „A Nuclearelectrica forgalma évi 4 milliárd, nyeresége 1 milliárd 700 millió lej”. Párhuzamként említette, hogy az OMV Petrom vezérigazgatójának jövedelme közel 2 millió euró évente, ám „31 milliárd euró a forgalom, 7 milliárd nyereség”. Ebben az összefüggésben a Hidroelectrica vállalatot is említette, amelynek forgalma 11 milliárd lej, nyeresége pedig közel 7 milliárd lej.
CSAK SAJÁT