Tárcaközi munkacsoport reformálja meg az állami vállalatokat

A kormány elfogadta az állami vállalatok reformjával foglalkozó tárcaközi munkacsoport létrehozásáról szóló memorandumot.

Ioana Dogioiu kormányszóvivő csütörtöki tájátékoztatása szerint a munkacsoport tagja lesz két kormányfőhelyettes és több illetékes miniszter, számolt be az Agerpres.

Munkacsoportot hoznak létre | Fotó: gov.ro

Hangsúlyozta: nem azon szakértői csoport létrehozásáról szól a memorandum, amelyről Ilie Bolojan kormányfő a hét elején beszélt. A magánszférában tevékenykedő menedzserekből összeálló szakértői csoportot később hozzák létre, összetételéről a miniszterelnök fog határozni.

Ilie Bolojan kormányfő hétfőn bejelentette, létre fog hozni egy „Románia újraiparosításával foglalkozó munkacsoportot”, amely magánszektori menedzserekből, szakértőkből fog állni, feladata pedig az állami tulajdonú vállalatok irányításának javítása lesz.

Bolojan közölte ugyanakkor, hogy az állami vállalatok irányítását szabályozó törvény módosításairól szóló memorandumot ezen a héten készül elfogadni a kormány.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?