Földrengés esetén idő sincs előre értesíteni a lakosságot

A lakosságot nem értesítik előre a hatóságok a földrengésekről, mert az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy mi a teendő ilyen esetekben, és kitörne a pánik – jelentette ki pénteken a belügyminisztériumi katasztrófavédelmi főosztály (DSU) vezetője.

Sajtótájékoztatóján Raed Arafat államtitkár elmondta, hogy egyes tömbházlakók várhatóan megpróbálnának a lépcsőkön lerohanva kimenekülni a tömbházakból, ha arról értesítenék őket, hogy néhány másodperc múlva földrengés következik. Magyarázata szerint a megfelelő felkészültséggel nem rendelkező közösségekben azonnal eluralkodna a pánik a földrengésre figyelmeztető üzenet után.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a szenzorok legfeljebb 25 másodperccel a földmozgás előtt jeleznek, idő sincs elég a figyelmeztető üzenet elküldéséhez.

Raed Arafat | Fotó: Agerpres

Arafat ezzel szemben pozitívan nyilatkozott azokról az automatizált rendszerekről, amelyek természeti katasztrófa esetén például leállítják a közlekedő vonatokat.

A DSU vezetője arról is beszélt, hogy bizonyos személyek különböző okokból és érdekekből akarattal idéznek elő káoszt katasztrófahelyzetekben az illetékes hatóságokat támadva. Véleménye szerint ezt meg kell akadályozni, mert óriási a káosz kialakulásának kockázata.

Hangsúlyozta azt is, hogy a hatóságoknak és a lakosságnak egyaránt jobban fel kell készülnie a különböző természeti katasztrófákra, amelyek gyakorisága érezhetően növekszik.

„Mindenkinek tudnia kell, hogy milyen kockázatok fenyegetik őt azon a területen, ahol él, vagy ahová elmegy; hogyan kell felkészülnie, mi az első lépés katasztrófa esetén. Földrengéskor a szomszédok és a helyszínen tartózkodó emberek segíthetnek elsőkként, órákba telhet, mire a katasztrófavédelmi mentőcsapatok megjelennek. (...) A társadalmat kell tehát először is felkészíteni” – magyarázta Arafat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?