Arafat szerint a lakosságot alaposan fel kell készíteni a nagy erejű földrengésekre

A hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a lakosság legyen alaposan felkészítve a nagy erejű földrengésekre – jelentette ki csütörtökön Raed Arafat.

A Digi24-nek nyilatkozva a katasztrófavédelmi államtitkár elmondta, egy földrengés bármikor bekövetkezhet Romániában, akár egy 7-es fokozatú is. Kifejtette: a tudománynak nincsenek eszközei az esemény előrejelzésére, a RO-Alert rendszeren keresztül legfeljebb néhány másodperccel korábban lehet figyelmeztetni rá az embereket.

Arafat szerint csak akkor lenne érdemes a RO-Alerten keresztül riasztani a lakosságot, ha már fel van készítve arra, hogy mi a teendő földrengéskor. Ha ugyanis az emberek felkészületlenek, akkor pánikba eshetnek, ami szerencsétlenségeket okozhat.

Illusztráció: Agerpres/EPA

„Ha a hatóságok mondjuk szombat éjfélkor figyelmeztetnének földrengésre, amikor több ezren tartózkodnak szűk vészkijáratú, zsúfolt helyeken, a pánik miatt halálra taposhatják egymást a menekülő emberek még akkor is, ha a földrengés nem ölne meg senkit” – magyarázta.

Az államtitkár figyelmeztetett, hogy földrengés eseten a lakosságnak a hatóságok utasításait kell követnie, nem a „facebookos tanácsokat”. Fontos, hogy az emberek mindig hivatalos forrásokból tájékozódjanak ilyen esetekben – tette hozzá Arafat.

Csütörtök reggel a Richter-skála szerinti 5,4-es fokozatú földrengés volt Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében. Raed Arafat elmondta, hogy a katasztrófavédelem nem figyelmeztette erre a Ro-Alert rendszeren keresztül a lakosságot.

Mint írtuk, az androidos mobiltelefon-felhasználók egy része csütörtök reggel földrengésriasztást kapott Romániában egy 2022 februárjában életbe lépett ingyenes szolgáltatásnak – Android Earthquake Alerts – köszönhetően, jelentették be a Google képviselői.

„Az Android Earthquake Alerts System egy ingyenes szolgáltatás, amely a földrengéseket észleli világszerte, és figyelmezteti az Android-felhasználókat, ha földrengés történik a területükön. Ez nem egy különálló alkalmazás, hanem az Android operációs rendszerbe integrált funkció. Ez egy kiegészítő szolgáltatás – nem a kormányzati riasztórendszerek helyettesítésére szolgál” – olvasható a közleményben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?