Hatvan fős mentőcsapatot és négy keresőkutyát küld Románia Törökországba

Hatvan személyből és négy kutyából álló kereső- és mentőegységet küld Románia a földrengés sújtotta Törökországba – nyilatkozta hétfő délután a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője.

Raed Arafat rámutatott, Románia az európai polgári védelmi mechanizmus keretében ajánlotta fel a segítségét a török hatóságoknak, és Hollandia után a második ország volt, amelynek a támogatását elfogadták. A román egység jelenleg 60 főből áll, 52-en a katasztrófavédelmi főfelügyelőség keresésre és mentésre kiképzett alakulatának a tagjai, akiket a bukaresti rohammentő-szolgálat két orvosa és két asszisztense kísér el. Hozzájuk csatlakozott a segítőkutyák klubjának két önkéntese két kutyával, amelyek már vettek részt hasonló küldetésekben, illetve a katasztrófavédelmi főfelügyelőség is küld két keresőkutyát.

Fotó: Gov.ro

A Román Légierő rendelkezésre bocsátott három repülőgépet, ezek szállítják majd Törökországba a keresésben és mentésben használt 7 tonna felszerelést, beleértve a sátrakat és legalább 14 napra elegendő élelmiszert.

Arafat beszámolt arról is, hogy az Európai Bizottság a nap folyamán egy távértekezletet tartott a Törökország segítségére siető európai államok képviselőinek részvételével. „Szinte egész Európa mozgósul, rengeteg felajánlás érkezik” – fogalmazott az államtitkár.

A DSU vezetője hangsúlyozta, csak a török hatóságokkal való egyeztetést követően nyújthatnak bármiféle segítséget, az esetleg egyénileg, bejelentés nélkül elinduló önkénteseket visszafordíthatják.

Raed Arafat megerősítette, hogy hazaszállítják a földrengés érintette régióban levő kilenc romániai egyetemistát, illetve Románia felajánlotta, hogy segít a Törökországban rekedt más európai polgárok hazaszállításában is.

Hétfő hajnali 4 óra 17 perckor a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés következett be Törökország és Szíria határának közelében. Mintegy tíz perccel később újabb, 6,7-es erősségű földmozgás történt ugyanabban a térségben, majd 9 órával később egy 7,6-os erősségű földrengést észleltek, az első epicentrumától mintegy 80 kilométerre. Csak Törökországban a halottak száma meghaladta az 1100-at, a sérülteké a 7600-at.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?