Még hétfőn hazaszállítják a földrengés sújtotta Törökországban tartózkodó romániai egyetemistákat
A hétfői nap folyamán hazahozzák Törökországból azt a tízfős romániai csoportot, amely a földrengés sújtotta Kahraman Maras település egyik szállodájában tartózkodott, és a diplomáciai képviselet segélyhívószámán kért segítséget az ankarai román nagykövetségtől – tájékoztatott hétfőn a kormány.
„Nicolae Ciucă miniszterelnök utasítására ma hazaszállítják azt a kilenc román egyetemistát és vezető tanárukat, akik a törökországi földrengés után segítséget kértek a román államtól. A csoport a román mentőcsapatokat Törökországba szállító repülőgéppel utazhat majd haza” – olvasható a közleményben.
A külügyminisztérium korábban arról tájékoztatott, hogy egy 10 fős romániai csoport – az Erasmus programban részt vevő kilenc diák és kísérő tanáruk – konzuli segítséget kért a hazajutáshoz, közölve ugyanakkor, hogy biztonságban vannak. A tárca szerint az ankarai nagykövetség mobil konzuli szolgálatának munkatársai azonnal a helyszínre utaztak.
Kapcsolódó
Eddig nem érkezett más, konzuli segítségnyújtás iránti kérelem a földrengéssel kapcsolatban, illetve a török hatóságoktól sem érkezett jelentés érintett román állampolgárokról. Az ankarai román nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll a török hatóságokkal, és készen áll további segítséget nyújtani, ha a helyzet megköveteli.
A külügyminisztérium emlékeztet, hogy a Törökországban tartózkodó román állampolgárok a következő telefonszámokon kérhetnek konzuli segítséget az ankarai román nagykövetségtől a nap minden órájában: +90.312.447.7945 és +90.312.447.7940. Vészhelyzet esetén a +90.532.318.1726-os sürgősségi számot hívhatják.
CSAK SAJÁT