Négy nappal a földrengés után kimentettek egy gyereket a romok alól Törökországban

Csaknem négy nappal a nagyerejű Égei-tengeri földrengés után kedden a nyugat-törökországi Izmirben a mentőcsapatok kimentettek egy hároméves kislányt egy ház romjai alól. A földmozgás halálos áldozatainak száma eközben 104-re nőtt, a sérültek száma több mint ezer.

A jelenlévők tapssal fogadták Ayda Gezgint, akit a 91. órában sikerült kihúzni a törmelékek közül, 107-ikként. Legutóbb a 65. órában, tehát még előző nap került ki élve ember a szabadba, a szintén hároméves Elif Perincek.

A pénteki földrengés közép-európai idő szerint 12 óra 51 perckor történt. A török katasztrófaelhárítás 6,6-os erősségűnek, az amerikai földtani intézet 7-esnek mérte. A földmozgást – amelyet csaknem másfélezer utórengés követett – Athéntől Isztambulig érezni lehetett, és kisebb szökőárt váltott ki.

 

A görögországi Számosz szigetén ketten vesztették életüket a katasztrófában, Törökországban kedden 102-re emelkedett a halálos áldozatok száma. Több mint ezren megsérültek, túlnyomó többségük szintén törökországi. A kis-ázsiai országban 143-an szorulnak továbbra is kórházi ellátásra. A több mint négymillió lakosú Izmirben tizenhét épületnél kezdődtek mentési munkálatok, kedd délelőtt ötben folytatódott a kutatás. A mentésben mintegy nyolcezer ember vesz részt, és huszonöt keresőkutyát is bevetettek.

Törökországban sok régi, valamint olcsó alapanyagból, esetenként illegálisan felhúzott épület található, amelyek nagy kockázatokat rejtenek magukban. Bár a hatóságok szigorítottak a szabályozásokon és előírták a szerkezetileg gyenge épületek megerősítését, illetve lerombolását, a török városok átalakulása és megújulása egyelőre lassan halad.

Törökország földtani törésvonalak találkozásánál fekszik, a területén gyakoriak a földrengések. 1999-ben két erőteljes rengésben mintegy 18 ezer ember vesztette életét az ország északnyugati részén. Görögországban szintén sűrűn fordulnak elő földmozgások.

Kapcsolódók

Kimaradt?