Felmérés: a külföldön dolgozók közel 20 százaléka küld pénzt haza

Már nem küldenek olyan nagy arányban pénzt családtagjaiknak a külföldön élő román állampolgárok, mint tíz évvel ezelőtt – derül ki egy friss felmérésből. A romániaiak közel 70 százaléka vallja azt, hogy vannak külföldön tartózkodó rokonai, és közel 20 százalékukat anyagilag támogatják ezek a rokonok. Ez utóbbi aránya fele a tíz évvel ezelőttinek az INSCOP által a News.ro megbízásából készített felmérés szerint.

Az idén novemberi felmérésben megkérdezett romániaiak 69%-a azt mondta, vannak rokonai, akik külföldre mentek, 2013 júniusában jelentősen kevesebb: 51,8% volt ez az arány. A kérdésre 31%-uk nemmel válaszolt. A szociodemográfiai elemzésből kiderül, legnagyobbrészt azok vallották, hogy vannak külföldre távozott rokonaik, akik alapfokú végzettségűek, kisvárosi környezetben, valamint a keleti vagy a délnyugat-olti régióban élnek.

Illusztráció | Fotó forrása: Adobe StockAzok 19,7%-a, akiknek vannak rokonai külföldön, azt állítja, hogy küldenek nekik pénzt, 2013 júniusában kétszerese: 38,1% volt ez az arány. 80,1% válaszolt nemlegesen, azaz hogy nem küldenek neki pénzt (2013 júniusában 60,6% volt ez az arány). A szociodemográfiai elemzés azt mutatja, hogy a 30 év alatti fiatalok, az inaktívak és a vidéken élők nagyobb arányban részesülnek külföldi rokonoktól származó átutalásokban, mint más népességcsoportok. A válaszadók 68,1%-a szerint a külföldön élő romániaiak nagymértékben hozzájárulnak az itthon élők életszínvonalához (2013 júniusában 56,8%). 24,3% szerint a külföldön élő román állampolgárok kevéssé járulnak ehhez hozzá (2013 júniusában 30,8%).

Arra a kérdésre, hogy a külföldön élő román állampolgároknak legyen-e szavazati joguk a romániai választásokon, a válaszadók 84,4%-a válaszolt igennel (2013 júniusában 74,9%), 13,4% pedig nemmel (2013 júniusában 15,1%).

Remus Ștefureac, az INSCOP Research igazgatója szerint az idei adatok valószínűleg a külföldre dolgozni mentek és az itthon maradottak közötti viszony változását tükrözik. Az adatokat november 20. és 27. között gyűjtötték CATI (telefonos interjúkészítés) kérdőíves módszerrel. Az egyszerű, rétegzett minta mérete 1100 fő, amely a 18 éves vagy annál idősebb romániai nem intézményesített lakosság jelentős társadalmi-demográfiai kategóriái (nem, életkor, foglalkozás) szerint reprezentatív.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?