A romániaiak és a brit nők a túlzott alkoholfogyasztás bajnokai

A brit nők a bajnokok a mértéktelen ivászatban, míg összeségében Románia a vezető ebben a tekintetben az OECD-országok között – írja a The Guardian alapján a Hotnews.ro. A megállapításokat a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet által közzétett, a 2023-as évre vonatkozó egészségügyi mutatókról szóló új jelentés tartalmazza, amelynek egyik fejezete 33 tag- és tagjelölt ország alkoholfogyasztását hasonlítja össze.

A brit nők vezetik a női ranglistát a mértéktelen alkoholfogyasztás tekintetében, ami legalább hat ital egymás utáni fogyasztását jelenti. A brit nők 26%-a számolt be mértéktelen alkoholfogyasztásról. A brit férfiaknál ez az arány magasabb: 45%. Ha azonban a mindkét nemre vonatkozó arányt hasonlítjuk össze, az Egyesült Királyság csak a harmadik helyen áll, holtversenyben Luxemburggal, de Románia és Dánia megelőzi őket.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

Romániában a nők 19%-a számolt be mértéktelen ivásról, ami alacsonyabb, mint az Egyesült Királyságban, Luxemburgban és Dániában, de alacsonyabb, például a németországi és az egyesült államokbeli gyakorlatnál is. Ezzel szemben a romániai férfiak körében az OECD-felmérésben részt vevők közel 60%-a számolt be mértéktelen ivásról. Dániában ez az arány 50%.

A román férfiak esetében nemcsak a túlzott ivászat aránya a legmagasabb, hanem a vizsgált országok közül Romániában a legnagyobb a különbség arányaiban a két nem alkoholfogyasztása között.

Az egy főre eső fogyasztásban már megelőznek

A romániaiak OECD-bajnokok a túlzott alkoholfogyasztásban, de nem a teljes fogyasztásban. Ami azonban az egy főre jutó éves teljes fogyasztást illeti, Romániát több európai ország is megelőzi. Míg nálunk a fogyasztás 11 liter/fő, addig Ausztriában, Észtországban, Bulgáriában, Csehországban, Litvániában és Lettországban 11,1 és 12,2 liter között mozog. A jelentés figyelembe vette a felnőttek és a 15 évesnél idősebb kiskorúak alkoholfogyasztását.

Nőtt a túlzott alkoholfogyasztás előfordulása

Az OECD-jelentés azt is megállapítja, hogy míg számos OECD-tagországban és tagjelölt országban csökkent az alkoholfogyasztás a 2011-2021 közötti időszakban, addig Romániában körülbelül 1 literrel nőtt egy főre vetítve, akárcsak Mexikóban, Norvégiában vagy Bulgáriában.

A legkevesebb túlzott alkoholfogyasztással járó epizódokat Törökországban, Olaszországban, Görögországban és Spanyolországban regisztrálták. Törökország és egy másik muzulmán ország, Indonézia az egy főre jutó éves alkoholfogyasztás tekintetében is az utolsó helyen áll (0,1 liter Indonéziában és 1,4 liter Törökországban). Őket követi a rangsor végén Costa Rica, Izrael, India, Kolumbia és Kína, évi 5 liternél kisebb fogyasztással.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?