FRISSÍTVE - Negatívan véleményezte a CSM a különleges ügyészség felszámolásának tervezetét

FRISSÍTVE - Negatívan véleményezte csütörtök este a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) az igazságszolgáltatásban elkövetett visszaéléseket kivizsgáló különleges ügyészség (SIIJ) felszámolásáról szóló tervezetet. A testület néhány tagja azzal vádolta Stelian Ion igazságügyi miniszert, hogy a politikumnak akarja alárendelni az igazságszolgáltatást.

A bírákból és ügyészekből álló CSM hétórás ülés után, 11-8 arányban döntött a tervezet negatív véleményezése mellett – írja a Hotnews. A testület a Cătălin Predoiu volt igazságügyi miniszter mandátuma alatt kidolgozott jogszabály módosított változatát vitatta meg. Lényege, hogy a SIIJ helyett az igazságszolgáltatásban elkövetett visszaéléseket a korrupcióellenes ügyészség (DNA), illetve a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) vizsgálná ki. Ez a tervezet már nem tartalmazza azt az előírást, hogy a bírák és ügyészek ellen csak a legfőbb ügyész engedélyével indulhat bűnvádi eljárás, illeve a vádemelés is csak a CSM jóváhagyásával történhet meg. 

A DNA-t is bírálták

Az ülésen a CSM volt elnöke, Lia Savonea azzal vádolta Stelian Ion igazságügyi minisztert, hogy nem érdeklik az igazságszolgáltatás legfontosabb problémái, szerinte ugyanis a SIIJ nem tartozik ezek közé. Emlékeztette a tárcavezetőt, hogy a DNA visszaéléséket követett el, amikor a hatáskörébe tartozott az ügyészek és bírák bűncselekményeinek a kivizsgálása. Gabriela Baltag bírónő is azt nehezményezte, hogy a miniszter egy szót nem ejtett az ülésen a DNA által elkövetett abúzusokról, és azzal vádolta Stelian Iont, hogy a politikumnak akarja alárendelni az igazságszoltáltatást.

A CSM elnöke, Bogdan Mateescu bíró kijelentette: a bírák és ügyészek garanciákat szeretnének arra, hogy nem lesznek kitéve újabb abúzusoknak, ha a bűncselekményeik kivizsgálása ismét a DNA hatáskörébe kerül. A SIIJ felszámolásáról szóló tervezet azonban ezt nem szavatolja – tette hozzá. Stelian Ion azt mondta: teljes mértékben nyitott a bírák és ügyészek javaslataira. Hangsúlyozta, továbbra is hibának tartja a SIIJ létrehozását. "Senkit sem hallottam még dicsérni ezt az intézményt" – jelentette ki.

A SIIJ-t is bírálták

Egyes szakmai szervezetek képviselői az ülésen „szégyenletesnek” nevezték a SIIJ tevékenységét, amely „rengeteg pénzt elkölt”, de az általa kezdeményezett bűnügyi kivizsgálások 66 százaléka felmentéssel zárul. Bogdan Pârlog katonai ügyész, a Kezdeményezés az igazságszolgáltatásért nevű szervezet képviselője szerint a SIIJ 2019-ben összesen három ügyet vizsgált ki, kettőben felmentették a vádlottakat és a harmadikban is jó esély van erre, így a speciális ügyosztály megvalósíthatja azt a „teljesítményt”, hogy minden vádemelése felmentéssel záruljon.

Hozzátette: 2020-ban a SIIJ hét ügyésze és 20-30 „nagy fizetésekkel áthelyezett” nyomozója mindösszesen két ügyben emelt vádat, mindkét esetben ugyanaz a személy, Mircea Negulescu ügyész ellen. Meglátása szerint „minden normális ügyészség” összevonta volna a két ügyet, s akkor az derülne ki, hogy egy egész év alatt egyetlen eseten dolgoztak. Úgy fogalmazott: ha Negulescu eltűnik, mert „minden ember halandó”, akkor nem világos, hogy mivel fog foglalkozni „ez a nagyszerű ügyosztály”.

Claudiu Sandu, egy másik szakmai szervezet vezetője „szégyenletesnek” nevezte a SIIJ tevékenységét, amely 2020-ban bebizonyította, hogy „mennyire fölösleges”. A két ügyész felszólalása után Corina Corbu, a legfelsőbb bíróság elnöke indítványozta, hogy a SIIJ tevékenységi jelentéséről szóló vitát halasszák el, hogy az ügyészség képviselőinek legyen idejük felkészülni, hogy válaszoljanak a felhozott vádakra, de a kérést elutasították.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A CSM negatív véleményezése konzultatív jellegű, tehát a miniszter nem köteles figyelembe venni a törvény parlamenti beterjesztésekor. 

(Címlapkép: Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?