Ezentúl szigorúbban büntetnék a medvék etetését

Szigorít a medvék lakott területen vagy a települések közelében történő etetéséért járó büntetéseken a kormány – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a medvék etetése jelenleg is tilos, de egy készülő kormányhatározat értelmében a jelenleginél sokkal nagyobb szankciók járnak majd az előírás megszegéséért. Kitért arra, hogy a nagyvadak élőhelyükön történő etetését sem tartják szerencsésnek a szakemberek, mert ezáltal „medvefarmokká” változnak az erdők és nő a medvepopuláció.

Tánczos Barna beszámolt arról, hogy a környezetvédelmi minisztérium már februárban versenytárgyalást írt ki a romániai medvepopuláció felmérésére. Közlése szerint az Európai Bizottság elvárása, hogy a medvékkel kapcsolatos megelőző intézkedések konkrét adatokra támaszkodjanak.

„A 112-es segélyhívószámra érkező hívások és a kárbejelentések alapján mi le tudunk vonni néhány következtetést a medvék számára vonatkozóan, de ezek közvetett adatok” – magyarázta a miniszter, hangsúlyozva, hogy a medvepopuláció tudományos eszközökkel történő felmérésére van szükség.

A tárcavezető elmondta, a medvék elleni fellépést szabályozó, szerdán elfogadott sürgősségi rendelet több pontban eltér a környezetvédelmi minisztérium által előterjesztett tervezettől. Tánczos nem részletezte, hogy mi módosult a jogszabályban az eredeti elképzelésekhez képest, de kiemelte, hogy nagyon sokat dolgoztak rajta, és az elmúlt napokban valamennyi érintett minisztérium véleményezte.

Tánczos hangsúlyozta, hogy a sürgősségi rendelet csak lakott területeken megjelenő medvékre vonatkozik. Tájékoztatása szerint a jogszabály lényege, hogy a nagyvadak elleni beavatkozás során a hatóságok a fokozatosság elvét követik. Első lépésként a medvét elkergetik a lakott területről, második lépésként elszállítják a település környékéről, a kilövése pedig csak akkor történhet meg, ha veszélyt jelent az emberekre.

„Több településen nagyon súlyos a helyzet. Úgy gondolom, hogy ezeknek a közösségeknek is joguk van ugyanahhoz a biztonsághoz, mint amilyenben azoknak a településeknek a lakói is részesülnek, ahol nincs medveveszély” – fogalmazott Tánczos Barna.

(Címlapkép: Pixabay)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?