Erdélyi dizájnstúdió nyert a világ egyik legrangosabb szakmai versenyén – Red Dot-díjas a Rubikom

Terveztek már arculatot kulturális rendezvényeknek és intézménynek, jégkorong csapatnak, fesztiválnak, vizuális identitást dolgoztak ki számos vállalkozásnak és szolgáltatásnak. A Rubikom csapata az elmúlt egy évben 6 nemzetközi dizájn-díjat gyűjtött be, munkáikkal bekerültek a Magyar Tervezőgrafika TOP 100 válogatásába, elnyerték a legnagyobb dizájnverseny szakmai elismerését is, az egyik Red Dot Awards díjat. A Red Dot Design Awards a világ egyik legtekintélyesebb dizájn- és formatervezési díja. A versenyen olyan ismert márkák és vállalatokat díjaztak, mint az Apple, a BMW vagy a Philips. Évente több mint 20 ezer pályázó közül választja ki a nemzetközi zsűri a szakma legjobbjait. Idén az erdélyi Rubikom Stúdió a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal számára tervezett vizuális identitással nyerte el az egyik díjat. Porcsalmi Balázst, a dizájnstúdió alapítóját és kreatív vezetőjét kérdeztük a projektről.

– Az elmúlt évben több nemzetközi dizájn megmérettetésen is bemutatkoztatok munkáitokkal. A Marosvásárhely Polgármesteri Hivatal arculata négy díjat is kapott, többek között az egyik legrangosabb dizájn-versenyének elismerését, az egyik Red Dot Awards-díjat, ugyanakkor beválogatták a Magyar Tervezőgrafika Top 100 kötetébe. Mit jelentenek ezek a díjak és miért lehet előnyös, ha egy önkormányzatnak saját arculata van?

– A nemzetközi szakmai elismerések számunkra fontos visszajelzések, egyben motiváció is, arra ösztönöz, hogy még többet dolgozzunk, fejlődjünk, tanuljunk és a munkáink még jobbak legyenek. Örülök, hogy a miénkkel együtt ez a nyolcadik romániai Red Dot-díj. Egy másik fontos sikerünk a WBSD Awards különdíja, ahol David Carson, az egyik legmeghatározóbb grafikai tervező volt a verseny egyik zsűrije.

Zsűrizés közben a Red Dot csapata | Fotók forrása: Rubikom

Viszont az elismerések mellett nagyon fontosnak tartom, hogy az általunk tervezett és létrehozott munkák funkcionálisak legyenek, közvetítsék a márka identitását, a jelképek, színek és formák segítsék a kommunikációt, hogy jól fogadják az emberek. A vizualitásnak hatalmas ereje van, ez az elmúlt időszakban egyre jobban beigazolódik. Ha egy márkát, brandet meg akarunk határozni, mindenképp kell legyen célkitűzése, egy brand platform, amire többek között az egységes vizuális elemek vagy vizuális nyelvezet épülnek, ezáltal felismerhető a márka, vállalkozás, intézmény.

– Mi volt a legnagyobb kihívás a vásárhelyi városháza arculatának újratervezésében? Kik dolgoztak ezen a projekten?

– A városházának nem volt korábban egységes vizuális identitása, innen újra tervezni elég nagy kihívás. Egy kisarculat és arculati kézikönyv létrehozására kértek fel. A stratégia kidolgozásakor továbbvittük az ötletet, kiegészítettük olyan lépésekkel és elemekkel, amelyektől ez nemcsak egy vagány design lesz, hanem egy időtálló és használható vizuális identitás és nyelvezet. A városháza tevékenysége szerteágazó, több alintézmény is kapcsolódik hozzá, fontos a várossal és a lakóival való kapcsolat. Ahhoz, hogy mindezt a képet egyben lássuk, alapos kutatómunkát végeztünk, marosvásárhelyi és romániai szakértőkkel egyeztettünk, például a szimbólumok és kiegészítő elemek meghatározásakor.

Ezt követte az arculat kidolgozása, amelyben visszaköszönnek Marosvásárhely azonosítható szimbólumai, a város címerének meghatározó elemei, a közösség. A célunk egy korszerű, egységes, minden felületen használható identitás megtervezése volt, amely által beazonosítható a városháza és tevékenysége. A csapatunkból hárman dolgoztunk a projekten Domokos Zsolt és Szabó Zsolt tervező grafikus kollégáimmal, de Curta Andrei animációs és Csergő Szabolcs dizájner csapattársaink is részt vettek az utómunkában, a kiegészítés megtervezésében. Vatány Szabolcs tipográfia szakértő a betűtípusok kiválasztásával segítette a csapatot.

– Pályáztatok még más munkákkal is versenyekre?

– Összesen négy munkával pályáztunk az elmúlt évben. A Red Dot mellett Award of Ecxellence-díjat kapott a marosvásárhelyi városháza arculat, az újratervezett Háromszéki Ágyúsok hokicsapat vizuális identitása, illetve a szatmári Apaserv vállalat arculata Best Brands Award of Excellence-díjat kapott. Egy szívünkhöz közel álló pályázat és elismerés a Magyar Tervezőgrafika Top 100 kiadványa, amelybe a marosvásárhelyi projektet, a Háromszéki Ágyúsok hokicsapata újratervezését és a Szováta város logóját válogatták be.

– Design the Change, ez a stúdiótok mottója. Mi ennek a sztorija, szerinted mit változtat meg a dizájn?

– Hiszünk a dizájn erejében és abban, hogy a jó dizájn meg tudja változtatni a termékek vagy szolgáltatások és emberek közötti kapcsolatot, a környezetünket és a jövőnket is. Olyan megoldásokat keresünk, amelyekkel nemcsak egy esztétikai elvárást pipálunk ki, hanem kreativitásra, funkcionalitásra és a probléma megoldásra összpontosítunk.

– Milyen más fontos projektek köthetők hozzátok?

– Számunkra mindegyik projekt fontos, nem szeretnék rangsorolni. Az elmúlt 15 évben sok céggel, személlyel, intézménnyel, valamint szervezetekkel dolgoztunk együtt: a névjegykártya dizájntól rebranding. A kiemeltek többsége megtalálható a honlapunkon. Minden olyan projektet szeretünk, amit elégedettséggel fogadnak és használnak, ahol látjuk a dizájn pozitív hatásait.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?