Elindult a Kisméhész program

A tavalyi kedvező fogadtatáson felbuzdulva idén is elindította az elemi osztályosoknak szóló Kisméhész programját a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület és a Partiumi Falugazdász Hálózat. A kezdeményezés célja bővíteni a gyermekek ismereteit a méhek, a méhészet és a méhészeti termékek terén.

A Kisméhész program idei kiadását Magyarország Kormánya, Szatmár Megye Tanácsa, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala, a G.M. Zamfirescu Kulturális Központ és a Comunitas Alapítvány is támogatja: ennek köszönhetően a méhek védelmére és megbecsülésére, illetve a méz és méhészeti termékek fogyasztására, egészségmegőrző szerepére nevelő programot az 1-4 osztályos tanulók mellett az óvodás korcsoportú gyermekekre is kiterjesztették a szervezők.Fotó: Czinzel László

A Kisméhész programba ráadásul nem csupán a Szatmár megyei magyar tanközösségeket, hanem a román tannyelvű iskolák diákjait, óvodásait is bevonták. A román anyanyelvű gyermekeket Nicolae és Rodica Tivadar méhész-házaspár avatja be a méhészkedés rejtelmeibe, a magyar anyanyelvű kisdiákoknak pedig Kiss Ferenc Attila és Boda László mutatja be a kaptárlakó szorgos rovarok csodálatos világát.

A Kisméhész program 2023-as évada a napokban rajtolt. Kiss Ferenc Attila méhész, a Partiumi Falugazdász Hálózat Nagykároly térségi falugazdásza, a Kisméhész program kezdeményezője és ötletgazdája március 23-án a nagykárolyi 1-es számú napköziotthonba látogatott, ahol a Zöld naphoz kapcsolódóan az 5-ös számú tagintézmény három óvodáscsoportjába – a Bogyó és Babóca csoportba, a Noé bárkája csoportba, valamint a Napsugár csoportba – járó gyermekeknek és nevelőiknek mesélt a méhecskék életéről, a méhészek tennivalóiról. És nem csupán mesélt, hanem a magával vitt, üvegfalú látványkaptár segítségével – az óvodások legnagyobb örömére – élőben be is mutatta a gyermekeknek, mi történik, hogyan zajlik az élet a fészekben, a méhcsalád „nappalijában”. A gyermekek a bemutató során megismerhették az alapvető méhészeti eszközöket, felpróbálhatták azokat a védőöltözékeket, amiket a méhészek munka közben viselnek. A kisdiákok megtanulták, hogyan viselkedjenek a méhcsaládok, a kaptárok közelében, illetve – méhszúrás esetén – milyen kézmozdulattal távolítsák el a gyorsan fullánkot, mielőtt a méreg a bőr alá jutna. A találkozót természetesen a mézkóstoló tette teljessé.

Pénteken Sárközújlakra, a helyi tanintézménybe látogatott a Kisméhész program keretében Kiss Attila, ahol a méhekről, méhészetről szóló ismeretterjesztő bemutatóját 80 fős gyermeksereg kísérte figyelemmel. Március 27-től ugyanakkor Kiss Attilával párhuzamosan, a Kisméhész program másik két szakelőadója, Boda László és a Tivadar házaspár is megkezdi óvoda- és iskolalátogatási sorozatát, így a Szatmár Vidékfejlesztéséért Egyesület és a Partiumi Falugazdász Hálózat tervei szerint májusig Szatmár megyében nagyságrendileg 2500 gyermeknek és pedagógusnak gyarapítják a méhekkel, méhészettel, méztermékekkel kapcsolatos ismereteit.

Kapcsolódók

Kimaradt?