banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Elfogyott a támogatás, kivonul a Ryanair négy romániai repülőtérről, köztük a nagyváradiról és a nagyszebeniről is

A Ryanair légitársaság hivatalosan is bejelentette: négy romániai regionális repülőtéren mintegy tizenöt járatát meghatározatlan időre törli menetrendjéből. Érintett a nagyváradi, a nagyszebeni, a temesvári és a suceavai légikikötő.

Az ír fapados társaság úgy döntött, hogy meghatározatlan időre felfüggeszti a nagyváradi, nagyszebeni, suceavai és temesvári repülőterekről indított rendszeres járatait, írta meg a Boardingpass.ro repülési szakportál.

A Ryanair jelenleg London Stansted és a Milánó melletti Bergamo repülőteréről közlekedik Nagyváradra, mindkét járatot 2023. március 25-én felfüggeszti a cég. A légitársaság a 2022 őszén további két váradi járatát is törölte, most pedig közölte, hogy Nagyvárad és az olasz Bologna, illetve a németországi Weeze között a jövő nyári szezonban sem indítja újra járatait.

Ryanair-gépek a nagyváradi kifutón | Fotó: Borsi Balázs

A Ryanair által jelenleg Nagyszebenből négy járatot üzemeltetett, valamennyit felfüggeszti 2023. március végén, és öt másik nemzetközi célállomásra (Billund, Bologna, Korfu, Milánó MXP, Liverpool) 2023 nyarán sem indulnak újra a korábban bevezetett, de már leállított járatok.

Suceava hat (Brüsszel, Dublin, Manchester, Milánó, Róma és Treviso) útvonalon üzemeltetett járat nélkül marad jövő tavasszal. Emellett a jelenleg felfüggesztett Suceava–Bécs közötti repülőjárat sem indul újra 2023-ban.

A Boardingpass.ro-nak küldött hivatalos válaszában a Ryanair azt állítja, hogy ezt a döntést „a hosszú távú ösztönző lehetőségek hiánya miatt hozták meg ezeken a repülőtereken”.

A Ryanair az elmúlt években a Nagyváradon és Nagyszebenben is millió eurós nagyságrendű támogatást kapott azért, hogy fenntartsa járatait. Ám amikor ezek a támogatások elfogytak, meg is született a döntés, hogy felfüggesztik a járataikat.  A Ryanair döntése következtében a nagyváradi repülőtérnek ismét csak egy Bukarestbe tartó menetrend szerinti járata marad, míg Suceava és Temesvár repülőteréről csak a Wizz Air üzemeltet majd járatokat nemzetközi célállomásokra.

A nagyszebeni repülőtérről az Austrian Airlines, a Lufthansa és a Wizz Air is indít nemzetközi járatokat.

A négy romániai repülőtérről való kivonulás mellett a Ryanair 2023. március 26-tól a Bukarest és Tel-Aviv (Izrael) közötti rendszeres járatát is kivonja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?