banner_rtaOjPsr_970x250.png
banner_GInwbUkj_728x90 (1).png
banner_h7zf3gRj_300x250 copy.png

Stratégiai megállapodást írt alá a Collegium Varadinum és a budapesti Eötvös Collegium

A nagyváradi Collegium Varadinum partnerségi megállapodást írt alá sz 1895-ben alapított budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem keretében működő Eötvös József Collegiummal. Az egyezményt a Collegium Varadinum részéről Tőtős Áron, elnök, míg az Eötvös Collegium képviseletében Dr. Horváth László, az ELTE Eötvös József Collegium igazgatója Nagyváradon írta alá.

A két szakkollégium között létrejött stratégiai megállapodás célja, hogy erősítse a két intézmény közötti tudományos és szakmai kapcsolatokat, hozzájáruljon a szakkollégisták szakmai és tudományos előmeneteléhez. A partnerségi megállapodás számos területet lefed.

Fotók: Collegium VaradinumFotók: Collegium Varadinum

Ezek közül a legfontosabb, hogy megegyezés született közös tudományos konferenciák, viták, kerekasztal-beszélgetések és egyéb fórumok szervezéséről, ehhez kapcsolódóan pedig fontos szerep jut a jövőben a könyvkiadásnak, illetve egy belső cserediákprogram kidolgozása is felvetődött, melynek keretében nagyváradi szakkollégisták Budapesten tölthetnek el hosszabb-rövidebb időszakot, illetve ELTE-s hallgatók is lehetőséget kapnak arra, hogy közelebbről megismerkedjenek Nagyváraddal, a Collegium Varadinum tevékenységével, illetve az itt zajló tudományos, társadalmi és kulturális élettel. Végül a szerződő felek abban is megállapodtak, hogy lehetőség szerint tanulmányutak során épületükben helyet biztosítanak egymás szakkollégistái számára.

 Horváth László és Tőtős Áron Horváth László és Tőtős Áron

Dr. Horváth László, az Eötvös Collegium igazgatója kiemelte: „A kárpát-medencei magyar tehetséggondozás ügyének szolgálata a Collegium számára 1895 óta nem választott hivatás, hanem kötelesség. Korábbi tevékenységeinket az elmúlt évtizedben megsokszoroztuk és rendre olyan lehetőségeket keresünk, amelyekkel kapcsolatainkat a határon túli magyar intézményekkel megteremthetjük, megerősíthetjük és tartalommal tölthetjük meg. Megtisztelő a Collegium számára, hogy a Collegium Varadinum közössége intézményünket tekinti történelmi mintának és nyitott arra, hogy tapasztalatainkat adathassuk. Örömmel fogunk együttműködni a fiatal, nagy reményű szakkollégium tagjaival”.

Tőtős Áron, a Collegium Varadinum elnöke elmondta: „Jelen megállapodás több szempontból is rendkívüli horderejű a szakkollégiumunk számára. Nemcsak azért, mert általa olyan lehetőségekhez jutatthatjuk szakkollégistáinkat, amelyek révén az egyetemisták úgy szakmai, mint kapcsolati hálójukat bővíthetik, hanem azért is mert, ezáltal jelentős lépést tettünk a szakkollégiumunk, intézményesüléséhez vezető hosszú úton. De szimbolikus jelentősége is van annak, hogy az első hivatalos partnerségi megállapodásunkat, a legrégebb óta működő magyar szakkollégiummal, az Eötvös Collegiummal kötöttük meg. Ezáltal hivatalosan is bekapcsolódtunk a magyar szakkollégiumok nagy családjába. Az így kialakított kapcsolatokat pedig arra kívánjuk felhasználni, hogy itthon, Nagyváradon segítsük és támogassuk a tehetséges magyar diákokat.”

Kapcsolódók

Kimaradt?