FRISSÍTVE: Elfogadta a képviselőház a közoktatási törvény tervezetét

Első házként elfogadta szerdán a képviselőház a közoktatási törvény tervezetét. A jogszabályjavaslat 191 támogató és 68 ellenszavazatot kapott, 11 képviselő tartózkodott a voksoláskor. FRISSÍTÉS: Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője szerint a törvény jelen formájában elfogadható a számukra.

Ligia Deca miniszter a szavazás előtti felszólalásában az oktatási törvénycsomag jelentőségét hangsúlyozta. Mint mondta, a szaktárcának az érdekelt partnerek közreműködésével sikerült egy kiszámítható intézkedéseket tartalmazó, koherens reformcsomagot kidolgoznia, amelyet a teljes kormánykoalíció felvállalt.

Illusztráció: Fodor Zsuzsanna

„A romániai oktatási rendszernek minden támogatásra szüksége van. A tanárok mai tiltakozása is ezt támasztja alá. A szakszervezeti szövetségek képviselőivel folytatott tegnapi tárgyalásokon világossá tettük, hogy mi is ugyanazt akarjuk” – fogalmazott Deca. Hozzátette, az oktatási tárca vezetőjeként mindent meg fog tenni azért, hogy a tanári szakma és a tanárok munkája megbecsülésnek örvendjen.

Deca kiemelte, hogy a közoktatási törvény tervezetét alaposan megvitatták, a parlament elé terjesztett változat kollektív erőfeszítés eredményeként született meg, amelyhez emberek ezrei járultak hozzá önkéntes alapon.

A képviselőház oktatási bizottságának elnöke, Natalia Intotero ismertette az alsóházban elfogadott főbb módosító javaslatokat. Ezek közé sorolta azt, amelyik előírja, hogy 2030-ig valamennyi oktatási intézményben működnie kell orvosi és fogorvosi rendelőnek. Egy másik előírás szerint a szülők hozzájárulásával térfigyelő kamerákat szerelnek fel az osztálytermekbe. Rendelkezik a törvény a fegyelmi vétséget elkövető tanulók és tanárok esetében alkalmazandó szankciókról is, illetve biztonsági intézkedéseket ír elő tűz, földrengés vagy balesetek esetére.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bejelentette, hogy nem támogatja a tervezetet, és ellene szavaz.

A törvényjavaslatról első házként szavazott a képviselőház, a végső döntés a szenátusé.

FRISSÍTÉS: Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője a Maszol megkeresésre elmondta: azok a kisebbségi javaslatok, amik számukra fontosan voltak, azok bennmaradtak a törvénytervezetben. Összeségében teremt arra, hogy ne érintse hátrányosan a felekezeti és a kisebbségi oktatást. „A mi vonatkozásunkban jó a törvény” – jelentette ki. Érdeklődésünkre hozzátette, vannak kisebb-nagyobb módosítások, amelyeket a szenátusban megpróbálnak kieszközölni, de szerint, ha a törvényt a jelenlegi formájában hirdetnék ki, az számukra elfogadható lenne.

A törvénytervezet most átkerül a szenátus szakbizottságához, ugyanakkor egyes részei visszakerülnek még a képviselőházhoz, mert például a finanszírozási és a munkaügyi kérdésekben a képviselőház a döntő ház. Azt követőek kerülhet majd az államelnök elé kihirdetésre, hacsak az ellenzék nem nyújt be alkotmánybírósági keresetet ellene. Szabó Ödön ezt nem tartja kizártnak, ugyanakkor bízik abban, hogy az nem a kisebbségi oktatást érintő elemeket érinti majd, ugyanakkor bevallása szerint jelenleg nem is lát olyan elemet a törvényben, ami alkotmányossági szempontból kifogásolható lenne.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?