Egyetemistáknak köszönhetően színesebb lesz a nagyváradi hajléktalanszálló

A hajléktalanszállókról általában nem a vidám színek és a szépség jut az ember eszébe, Nagyváradon azonban érdekes együttműködés született.Fotók: Nagyváradi Szociális Igazgatóság

Egyetemi hallgatók szépítették meg a nagyváradi, Guttenberg utcai hajléktalanszálló egyik lakókonténerét, tájékoztatott a Nagyváradi Szociális Igazgatóság (DASO) sajtószolgálata. Közleményük szerint a Nagyváradi Egyetem Képzőművészeti Karával kötött, Egy mosoly, egy virág, egy csepp szín elnevezésű együttműködési megállapodás első lépése ez.

Az alapötlet az volt, hogy bármilyen lakóhelyiségnek – a gyakorlati szerepe mellett – esztétikai funkciói is kell(ene) legyenek. A másodéves egyetemisták a váradi épületek díszítőelemiből is válogattak, feltűnik a konténeren például a Fekete Sas-palota jellegzetes madara is.

A projekt a nyári vakáció után is folytatódik, mint azt Mihaela Tătulescu, a diákok koordonálótanára elmondta, a két másik lakókonténert is kifestik, mind kívülről, mind belülről. A DASO vezetője, Anca Grama köszönetet mondott az egyetemi hallgatók munkájáért, és hozzátette: minden segítséget, amely azért érkezik, hogy könnyebbé tegyék a sorspróbálta emberek életét, örömemmel fogadnak. A tervek szerint több, a DASO által működtetett intézményben is hasonló tevékenységet folyathatnak majd az egyetemisták.

Kapcsolódók

Kimaradt?