FRISSÍTVE – Egyelőre marad a koalíció, a kormánypártok halasztják a miniszterelnökcserét

Nicolae Ciucă miniszterelnök, Kelemen Hunor miniszterelnökhelyettes és Marcel Ciolacu, a Képviselőház elnöke, a három kormánypárt elnöke péntek reggeli közös sajtónyilatkozatban jelentette be: csütörtök esti és péntek reggeli megbeszélésük eredményeképpen elhatározták, egyelőre marad a jelenlegi koalíció és halasztják a kormányváltást.

Ciucă a tanügyi sztrájk végéig hivatalában marad

Nicolae Ciucă miniszterelnök péntek reggel bejelentette, hogy nem mond le, a kormány folytatja a tárgyalásokat a tanügyi szakszervezetekkel.

„Ma kellett volna visszaadnom a megbízatásomat, ha a helyzet ezt megengedte volna. (...) A koalíciós partnerekkel folytatott tegnap esti és ma reggeli egyeztetések után úgy döntöttem, hogy folytatjuk a tárgyalásokat a tanügyi szakszervezetekkel” – jelentette ki a kormányfő.

Hozzátette: az az egyezség született a koalícióban, hogy a tanügyi sztrájk befejezéséig tisztségben marad.

Felidézte, hogy amikor átvette megbízatását, hasonlóan nehéz helyzetben volt a társadalom, az egészségügyi krízist az energiaválság és az ukrajnai háború okozta válság és az infláció követte. Mindezek kezeléséhez politikai stabilitásra volt szükség, ezért hozták létre a kormánykoalíciót, amely szilárd parlamenti támogatottságának köszönhetően sikerrel nézett szembe a kihívásokkal – mondta a miniszterelnök.

„Elmondhatjuk, hogy ennek a politikai stabilitásnak köszönhetően képesek voltunk kezelni az energiaválságot, kezelni az ukrajnai háború következményeit, az infláció hatásait; mindannyian láthattuk, hogy az idei évtől kezdve az infláció csökkenni kezdett, és van rá esély, hogy az év végére egy számjegyű legyen” – hangsúlyozta Ciucă.

A kormányfő szerint a koalíció intézkedéseinek köszönhetően Románia a harmadik legnagyobb gazdasági növekedést érte el az EU tagállamai közül a múlt évben és az idei év első negyedévben is. 'Tavaly az európai alapok lehívása és a közvetlen külföldi befektetések értéke 22 milliárd euró körül volt, ami rekordot jelent országunk számára' - mutatott rá.

A kormányfőnek az eredeti ütemterv szerint május 26-án kellett volna lemondania, hogy a koalíciós megállapodásnak megfelelően megvalósuljon a kormányváltás.

Kelemen Hunor: „Bízom ebben a kormányban, bízom magunkban”

Kelemen Hunor a Facebook-oldalán közölte: „Előbb megoldjuk a tanügyben dolgozók problémáit, és csak azután folytatjuk a tárgyalásokat az új kormány felállásáról.”

Az RMDSZ elnöke kifejtette, másfél évvel ezelőtt azért vállalták a kormányzást, hogy stabilitást, kiszámíthatóságot hozzanak, és visszaállítsák a bizalmat a társadalomban. „Ez alatt az idő alatt egyik kezünkkel építkeztünk, a másik kezünkkel meg sok tüzet el kellett oltani, mégis sikerült jó válaszokat adnunk az energiaválságra, a növekvő áraktól megvédtük a nyugdíjasokat.”

A kormány feladata a társadalom problémáinak megoldása – mondta a miniszterelnök-helyettes. Kelemen Hunor kijelentette: „Ezt a feladatot kell nekünk elvégezni ezentúl is, mindenekelőtt megoldani a tanügyben dolgozók problémáit. Én bízom ebben a kormányban, bízom magunkban. Hosszú út előtt állunk, de ennek az útnak a végén jobb közszolgáltatásokat fogunk tudni nyújtani, és felzárkóztatjuk Romániát.”

Marcel Ciolacu: a koalíció helyesen döntött

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kijelentette: amíg nem találnak megoldást a tanügyi alkalmazottak sztrájkjának megszüntetésére, addig a koalíció nem foglalkozhat a kormányfőcserével.

Marcel Ciolacu elmondta, a koalíció vezetői helyesen döntöttek, amikor megállapodtak abban, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök nem mond le a tanügyi sztrájk lezárásáig.

Ciolacu közölte, hogy ennek megfelelően Nicolae Ciucă kormányfői pozícióból, jómaga pedig képviselőház elnökként folytatják a megoldáskeresést a tanárok 'legitim' követeléseinek rendezésére.

Hozzátette, a leendő kormány „első számú prioritásként” fogja kezelni a tanügy és az egészségügy helyzetét. A tanügyi sztrájk idején nincs helye kormányfőcseréről szóló politikai egyezkedéseknek - szögezte le Ciolacu

A PSD elnöke hozzátette, az oktatás „a társadalom egyik alappillére”, egy tanügyi sztrájk „erős érzelmi töltettel” jár, ezért a kormánynak a politikai tárgyalások elé kell helyeznie a súlyos társadalmi problémák megoldását.

USR: a kormány újabb kudarca

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Cătălin Drulă kijelentette, hogy a miniszterelnök-csere elhalasztása a kormány kudarcának újabb bizonyítéka. Az ellenzéki politikus kifejtette, hogy megdöbbenve hallgatta a koalíció vezetőinek nyilatkozatait.

„Teljesen elrugaszkodtak a valóságtól. Öt hónapja csak a tisztségek elosztásáról, a kormányfőcseréről beszélnek, arról, hogy melyik minisztérium kié legyen (...) és milyen politikai jövőre számíthat Ciucă úr. Ezek voltak a prioritásaik” – mondta Drulă.

Az USR elnöke szerint kudarcba fulladt Klaus Iohannis dédelgetett terve, a Képzett Románia projekt is. „Ma, amikor a kormányfőcserének meg kellett volna történnie, 18 év óta először általános sztrájk van az oktatásban, a tanárok az utcára vonultak, az iskolák bezártak, a gyerekek otthon vannak” – jelentette ki.

Drulă megismételte a Marcel Ciolacu képviselőházi elnöknek és Nicolae Ciucă kormányfőhöz intézett korábbi felhívását, hogy a parlament hétfőn fogadja el a pedagógusok béremelését és a különnyugdíjak eltörlését, „ha valóban az emberek problémái érdekli őket, nem a politikai tárgyalások”.

(Nyitókép: képernyőmentés)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?