Ciolacu szerint nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a „gazdasági patriotizmusra”

Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD-) pártelnök vasárnap este kijelentette, zajlik a koalíciós vezetők körében az egyeztetés az új kormányprogramról, és ő szeretné, hogy a gazdasági patriotizmus nagyobb tendenciát kapjon benne.

A România TV-nek nyilatkozva a nagyobbik koalíciós párt elnöke kifejtette: jelenleg a legfontosabb dolog az új kormányprogram, ami a koalíciós programhoz igazodik. Ő azt szeretné, hogy a gazdasági patriotizmus nagyobb hangsúlyt kapjon az új programban, és Nicolae Ciucă miniszterelnökkel folyamatosan egyeztet ezen a téren.

Véleménye szerint ez alapvető fontosságú, mivel Románia rengeteget importál, a kereskedelmi mérlege kedvezőtlen, majdnem 4 milliárd eurós a hiány ezen a téren. A romániaiak által elfogyasztott disznóhús 80 százaléka, a szárnyashús 40 százaléka importból származik. Az államnak koherens programot kell kidolgoznia többek között a romániai élelmiszertermelés ösztönzésére és támogatására, illetve az infláció mérséklésére – nyomatékosította Ciolacu.Ciolacu nem várja el, hogy az államfő „szívből” nevezze ki majd miniszterelnöknek | Fotó: Agerpres

Ciolacu, aki egyben a képviselőház elnöke is, kijelentette, nem várja el, hogy Klaus Iohannis államelnök „szívből” nevezze ki majd kormányfőnek, de biztos abban, hogy józan megfontolásból meg fogja tenni. Ezt arra felelte, amikor a műsorvezető megkérdezte tőle, mi fog történni, ha Klaus Iohannis államfő nem nevezi ki őt kormányfőnek a májusi kormányfőcserekor.

„Nem hiszem, hogy szívből fog kinevezni kormányfőnek, de szilárd meggyőződésem, hogy a józan megfontolás győzni fog. Nem is várom el, hogy szívből tegye ezt meg, de biztos vagyok benne, hogy józan meggondolásból megteszi” – válaszolta Ciolacu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A szociáldemokrata elnök szerint a kormányfőcsere június elsejéig lezajlik a koalícióban. „Az biztos, hogy ha a rotáció nem történik meg, akkor az valóban nyílt sértést jelent, de nem Marcel Ciolacu, hanem a PSD, Románia legnagyobb pártjával szemben, amely az ország számára nehéz politikai és gazdasági helyzetben hozta meg a helyes döntést. Ha valakinek ilyen ambíciói vannak, miután mi, románokként, jól végeztük a dolgunkat, akkor ez a csere nem fog megtörténni. De nem hiszem, hogy erre sor kerülne. Ismétlem, a józan ész győzni fog” – mondta Ciolacu.

Hozzátette, véleménye szerint zökkenőmentes, rendezett, nagyon rövid idő alatt megvalósuló rotáció lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?