banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Egyediségüket, erdélyiségüket ünnepelték a szilágyságiak a Magyar Napokon

A Szilágyságban a magyar közösségek évente falunapokat, családi napokat, fesztiválokat szerveznek, amelyre szeretettel várják a megye magyar közösségét, viszont van egy rendezvény, a Szilágysági Magyar Napok, amikor közel egy héten keresztül mindannyian közösen ünnepelnek a zilahi Vigadó épületében, illetve vasárnap a Szikszai parkban.

Hasonló rendezvénysorozat zajlott az elmúlt héten a megyeközpontban. Kedden színházi előadással indult az ünnepség, amely a hét legnagyobb sikerének bizonyult. Telt házas közösség előtt lépett fel a Nagyváradi Szigligeti Színház Társulata Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékával. Szintén nagy érdeklődés övezte a szerdai könyvbemutatót, amelyen Szabó Ödön parlamenti képviselő és Tőtős Áron történész, ötletgazdák a Szép Szilágy vármegyénk című könyvet mutatták be, majd a Szomszédnéni Produkciós Iroda fellépői szórakoztatták a jelenlévőket.

A Nagyváradi Szigligeti Színház Társulata Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékával lépett fel | Fotó: Kulcsár Mária

Csütörtökön a szilágyzoványi Thökölyi Vajk és a budapesti Fábián Zoltán akusztikus zenés-verses kulturális előadására és a szilágycsehi Dozers együttes koncertjére várták az érdeklődőket, majd pénteken szintén nagy közönség előtt lépett fel a Kolozsvári Magyar Opera művészeiből alakult Operett Group ProjeKt, akik az opera- és operettirodalom gyöngyszemeit, valamint a század eleji magyar sanzonvilágot juttatták el és ismertették meg az érdeklődőkkel.

A kedvezőtlen időjárás ellenére szombaton, a Szikszai parkban, a Magyar Gazdák Találkozóján termékvásárt szerveztek, amelyen többek közt részt vettek a megye falugazdászai, termelői. A közel harminc standnál színes, változatos, kiváló minőségű terményeket, termékeket vásárolhattak a térre látogatók, különböző zöldségek, méhészeti termékek, kézműves és levendulából készült tárgyak közül lehetett válogatni, vásárolni.Az Operett Group ProjeKt az opera- és operettirodalom gyöngyszemeit adták elő nagy sikerrel | Fotó: Kulcsár Mária

Vasárnap a borongós, szemerkélő eső ellenére már a kora reggeli órákban a magyar közösségek férfi tagjai sátrakat állítottak, a hölgyek díszítettek, sütöttek, főztek. A magyar többségű szilágysági települések sátraira felkerültek a régi falvédők, díszes tányérok, virágok, szőlőfürtök, s mindeközben sült hús, a lángos, készült a reggeli és az ebéd. A rég látott ismerősök örömmel üdvözölték egymást, ha kellett, segédkezet nyújtottak, hogy a felvonulásra minden tökéletes legyen. Délre a nap is előbújt, és a tér több száz népviseletbe öltözött hölggyel, férfival telt meg, akik a kárászteleki Karaszfanband vezetésével végigvonultak a zilahi Kraszna utcán majd vissza a térre, ahol Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Grezsa Csaba, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának vezetője, Kiss András Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlési képviselője és Seres Dénes parlamenti képviselő köszöntötte az ünneplőket.

Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke a magyar napok záróünnepségén elmondta, nagy öröm ily nagyszámú népviseletbe öltözött felvonuló közösséget látni, ezáltal bizonyítva: „vagyunk, és létezni fogunk”, majd megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte Kelemen Hunor elnököt, aki gratulált mindazért, amit az elmúlt években is a szilágysági magyarok megvalósítottak.

Kiemelte, a Varrd magad mozgalom egyedüli Erdélyben, egyedüli a térségben, de remélhetőleg ragályos lesz, több más térségben is példát vesznek a szilágyságiaktól, ezt a mozgalmat átveszik, felkarolják, és a népviseletet megvarrják. Ahol már van, ott újabb népviseleti ruhákat, elemeket készítenek, ahol elfelejtették, ott újra megtalálják és megvarrják. Fontos, mert a 21. században is, a nehéz időkben, nagy kihívásokkal, vannak biztos pontok az ember életében, és a kultúra, a nemzeti, etnikai identitás, a hagyomány, az egyik biztos pont.Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is köszöntötte az ünneplő szilágyságiakat | Fotó: Kulcsár Mária

„A mi identitásunknak azon elemeit, amelyek megkülönböztetnek másoktól, amelyek erős alapot adnak a magyar tudatnak, a nyelvi kulturális nemzeti identitásnak, meg kell őrizni. Sokszor, sokan mostanában fölteszik a kérdést, miért kell megőrizni mindezt, nem lehetne-e elengedni, lemondani róla, mert ez a múltba való visszafordulás, de mindez nem a múltról szól. Ez a múltból jön, de a jelenről, és főleg a jövőről szól. Nem szabad elengedni, feladni, mert ha nemzeti identitásunk bármely elemét feladjuk, az annak lassú elvesztését, felőrlését, eltűnését jelenti. Mi pedig itt Erdélyben őrizzük sok száz, ezer esztendeje ezt az identitást, és hogy ha szétnézünk, ezt a színvilágot talán sehol máshol nem találjuk meg. Nem találjuk meg sehol azt, amit itt Kalotaszegtől, Zsoboktól, a nagy Szilágy megyei településekig, községekig látható” – fejtette ki a miniszterelnök-helyettes.

Hozzátette e nélkül nemcsak mi lennénk szegényebbek, hanem szegényebb lenne a magyarság, minden olyan kultúra, ami a Kárpát-medencében van. Ezért kell megőrizni, magunkért, a gyermekeinkért, és bár a múltból jön, a mában és a jövőben is ott kell lennie, minden közösségnek az életében. Az elnök gratulált a szövetség megyei, helyi képviselőinek, akik a Szilágyságban azt a közösséget építik, erősítik minden rendezvénnyel, amely az elmúlt évtizedekben is megmutatta, hogy a szülőföldön akar élni, jövőt teremteni, tervezni, és magyar közösségként akar megmaradni.

Grezsa Csaba főkonzul személyes gondolattal kezdte beszédét, elmondta, mindig szívesen jön Szilágy megyébe, elsősorban azért, mert amikor ide érkezik, mindig egyfajta erőt érez, amit nem tud megmagyarázni. Most, amikor kicsit meghatódva áll, és nézi a színes magyar közösségeket, a települések tábláit, azt a színgazdagságot, amit ez a népviseleti fölvonulás, rendezvény ad, érti, honnan az az erő, ami nagyon fontos nemcsak Erdélyben, az erdélyi és partiumi magyarság számára, hanem Magyarország számára is.Fotó: Kulcsár Mária

„Mert ez az erő, hogy ha elveszik, akkor mindannyian el fogunk veszni. Azt köszönjük, hogy a helytállásukkal, a hagyományok megőrzésével megtartják ezt az erőt nekünk” – fogalmazott. Azt kívánta, hogy ezt ne csak megtartsák, a hagyományokat ne csak megőrizzék, hanem éljék is meg. Ez a jelenkor és az utókor számára is üzenet, erős értékvállalás, kijelöli az utat az utódoknak is. Kiemelte, Szilágy megye magyarsága rendkívül fontos, és főkonzulként megígérte, hogy többek között azért is dolgozik, hogy a Magyarországról érkezők jobban megismerjék megyénket, mert sokszor azt tapasztalta, hogy akik jönnek, Székelyföldre sietnek, néha megállnak Kolozsváron vagy Nagyváradon, de Szilágy megyét elkerülik, ezért az elkövetkezendő négy évben ezt a régiót népszerűsíteni kell, megismertetni azokkal, akik Magyarország irányából jönnek.

Kiss András, a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg közgyűlési képviselője a megye üzenetét hozta, elmondta: összeköt minket a kultúránk, a közösségeink, a hagyományaink szeretete, és a határon túli szövetségesekre mindig lehet számítani, és ilyen szövetségben lehet tégláról téglára építkezni. Kölcsey Ferencet idézve, „Mit ér egy csepp víz? Önmagában semmit, de a milliomonként egyesült cseppek ereje felbecsülhetetlen!” hozzátette, ilyen közösséget, erőt jelent számukra a szilágysági, szatmári, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei magyar közösséggel való együttműködés. Azon dolgoznak, hogy minél többen tudják azt, hogy itt olyan emberek élnek, akik értéket őriznek, teremtenek, és érdemes itt megállni – zárta a képviselő.

A köszöntést követően néptánc- és népdalfellépők szórakoztatták a magyar közösséget, a gyermekeket a magyarországi Kiflihajó zenekar, majd a Szilágysági Magyar Napok könyvbemutatóval és koncertekkel zárult.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?