Egy hét múlva szavaz a szenátus az oktatási törvények tervezetéről

A szenátus illetékes szakbizottságai ezen a héten vitatják meg az oktatási törvények tervezetét a benyújtott módosító javaslatokkal együtt, pénteken elkészítik a jelentést, és május 22-én szavazásra bocsátják a jogszabályjavaslatokat a plénumban – jelentette be hétfőn a felsőház ügyvivő elnöke.

Alina Gorghiu szerint több mint 500 módosító javaslat érkezett a közoktatási és a felsőoktatási törvény tervezetéhez a különféle szakmai szervezetek és intézmények részéről, amelyeket aztán a parlamenti frakciók felvállaltak. A szakbizottságok május 19-én, pénteken elkészítik a törvénytervezetekről szóló jelentést, és május 22-én, hétfőn a plénum szavazni fog a jogszabályjavaslatokról.

Fotó: Agerpres

„A tanügyi reform nem egy hóbort”, a tervezetekbe foglalt módosításokra szükség van, ha Románia fel akar zárkózni a 2023-as év európai normáihoz – szögezte le a szenátus elnöke. Hozzátette, az új jogszabályoknak köszönhetően olyan tanügyi rendszere lesz az országnak, amely sokkal jobban alkalmazkodik a mai kor és a munkaerőpiac igényeihez, hozzájárul az iskolaelhagyók számának csökkenéséhez, a tanulók és az egyetemisták jobb képzésben részesülnek, a tanárokat pedig jobban megjutalmazzák erőfeszítéseikért.

Hozzátette, a szenátus oktatási bizottsága alaposan megvizsgálja majd a sajátos nevelési igényű tanulók integrációjának a kérdését.

A felsőház döntő házként vitatja meg az új oktatási törvények tervezetét.

Mint írtuk Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője a Maszol megkeresésre elmondta: azok a kisebbségi javaslatok, amik számukra fontosan voltak, bennmaradtak a törvénytervezetben. Összeségében teremt arra, hogy ne érintse hátrányosan a felekezeti és a kisebbségi oktatást. „A mi vonatkozásunkban jó a törvény” – jelentette ki. Érdeklődésünkre hozzátette, vannak kisebb-nagyobb módosítások, amelyeket a szenátusban megpróbálnak kieszközölni, de szerint, ha a törvényt a jelenlegi formájában hirdetnék ki, az számukra elfogadható lenne.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?