Duális oktatás: támogatást kaptak a kampuszok

Nagyvárad, Arad és Temesvár is uniós támogatást kap a duális oktatásban részvevők fiatalok számára kialakítandó kampuszához. Mindhárom nagyvárosban a helyi vagy megyei önkormányzatok az egyetemekkel, iskolákkal és cégekkel partnerségben, az országos helyreállítási alapból (PNRR) pályáztak finanszírozásra.

Fotó: Bihar Megye Tanácsa

A 146 millió eurós, azaz több mint 29 millió eurós Bihar megyei projekt az élen végzett a Kolozs, Máramaros, Szatmár, Szilágy és Beszterce-Naszód megyékből érkezett pályázatok között. A nagyváradi kampusz számára 20 millió eurót hagytak jóvá a PNRR-ből, ezért a fennmaradó 9,6 millió eurót a Bihar Megyei Tanács állja.

A duális oktatási központ ráadásul már idén júliustól várja majd a jelentkezőket, hiszen a kampusz felépítése már korábban elkezdődött. A létesítményt eredetileg a speciális szükségleteket igénylő diákoknak szánták, de tavaly ősszel úgy döntöttek, hogy a központot átalakítják a duális oktatás számára.

„A duális oktatási központ kivitelezése előrehaladott állapotban van. Eddig 17,5 millió euró értékben végeztek munkálatokat, ezek ellenértékét a Bihar Megyei Tanács költségvetéséből finanszírozzuk. Az európai uniós finanszírozású pályázat megnyerése lehetővé teszi, hogy a munkálatok üteme és a szükséges berendezések beszerzése még gyorsabb legyen. Az eddig kifizetett összegek egy részét visszakapjuk, így ezt a pénzt más Bihar megyei beruházások kivitelezésére fordítjuk” –nyilatkozta Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke.

Az önkormányzat emlékeztett arra, hogy a pályázathoz konzorciumba tömörültek. Fel is sorolták annak tagjait, és mint arról lapunk korábban beszámolt, a konzorciumból kihagyták a magyar iskolákat, bár azok szerettek volna csatlakozni a fejlesztési hálózathoz.

A nagyváradi duális központban mechanika, ipari építkezések és egyéb közmunkák, elektromechanika, elektroautomatika és vegyipar szakokra jelentkezhetnek a fiatalok. A duális képzés azoknak a 8. osztályt elvégzett diákoknak szól, akiknek ősszel kezdődik a líceumi oktatás. Beiratkozni 2023. július elejétől lehet. A kampuszban laboratóriumok, műhelyek, osztálytermek, 140 férőhelyes bentlakás, ebédlő, orvosi rendelő, úszómedence és tornaterem lesz.

Fotó: Dominic Fritz Facebook-oldala

Aradon és Temesváron még csak ezután kezdődnek a munkálatok. Mindkét megyeszékhelyen iskolákkal, egyetemmel és cégekkel összefogva pályáztak uniós támogatásra. Az aradiak projektje 154 millió lej összértékű, amiből a helyi önkormányzat 17 millió lejjel járul hozzá. A kampusz kivitelezését 2026-ban fejezik be.

Temesvár 21 millió eurót kap a projekthez, amelyhez a polgármesteri hivatal a háromhektáros telek mellett további hatmillió euróval járul hozzá. Dominic Fritz polgármester stratégiai fontosságúnak nevezte ezt a projektet, amelyhez 31 partner társult. „Temesvár ezáltal megerősíti pozícióját a térségben. Azok a fiatalok, akik itt tanulnak, megoldják majd a vállalatok problémáinak egy részét, hiszen azok nehezen találnak szakképzett alkalmazottakat, jó szakembereket, akik nélkülözhetetlenek egy hatékony gazdaság számára” – mondta. Temesváron a Műszaki Egyetem a projektvezető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?