Csíkszereda: megduplázzák és összefüggővé teszik a városi kerékpárút-hálózatot

Csíkszereda jelenlegi 11,4 kilométer összhosszúságú kerékpárút-hálózata további 5,5 kilométerrel bővül, valamint a meglévő sávok egy részét is felújítják annak a nyertes pályázatnak az eredményeként, melyet a város az Országos Helyreállítási Tervhez (PNRR) nyújtott be. A tervezett beruházás részleteit terepszemlével egybekötött sajtótájékoztatón ismertették ma a városvezetők.

„A szóban forgó projekt nagymértékben meghatározza a városi mobilitást, az alternatív közlekedést, de ugyanakkor összekapcsolja majd Csíkszereda legfontosabb ütőereit is” – hangsúlyozta Korodi Attila polgármester. Mint mondta, a pályázat keretében 5,5 km hosszúságú új szakaszok kiépítésére, illetve 5,6 kilométernyi meglévő biciklisáv felújítására igényelt a város finanszírozást 8,37 millió lej értékben. Ehhez minden bizonnyal a város önrésszel is hozzájárul majd.

Fotók: polgármesteri hivatal

Fontos szempont volt az új szakaszok kijelölésénél, hogy a meglévő és az építendő szakaszok összefüggő láncolatként működhessenek, a város bármelyik pontjából el lehessen jutni két keréken egy másik városrészbe, biztonságos körülmények között.

Új kerékpárút épül a város szentléleki bejáratától egészen a Petőfi utcáig, a Testvériség sugárúton a Suta sétánytól a Szász Endre utcáig, a Brassói úton az Erzsébet-parktól a Bolyai utcáig, mely szakasz csatlakozni fog a Szász Endre utcai bicikliúthoz. A zsögödi városrész végén befejezett bicikliutat pedig meghosszabbítjuk egészen Zsögödfürdőig. Új szakasz épül továbbá a Temesvári sugárúton a Nagyrét és a Kossuth Lajos utcák között, a központi parkban, illetve a Szék úti sáv meghosszabbításaként a Széked és a Kissomlyó utcák között.

Felújítás vár a város két leghosszabb kerékpárút szakaszára a Szék útján és a Taploca utcában, továbbá a Márton Áron, Kossuth Lajos, Vörösmarty Mihály és Mihail Sadoveanu utcák biciklisávjaira.

Várhatóan a jövő héten írják alá az erre vonatkozó finanszírozási szerződést, ezt követően a városháza elindítja a közbeszerzési eljárást a megvalósíthatági tanulmányokra, majd a kiviteli tervekre, végül a kivitelezésre. E beruházás kifutási ideje két és fél, három évre tehető.

Bors Béla alpolgármester rámutatott: „Az előttünk álló projektek befejezésekor gyakorlatilag megduplázódik a jelenlegi bicikliutak hossza. Hiszen ha az imént bemutatott beruházáshoz hozzáadódik egyrészt a Decemberi forradalom utcában és Kossuth Lajos utcában a tavalyi év folyamán kialakított szakasz, másrészt a mobilitási pályázat keretében a Hargita utcában létrejövő, illetve a tervek szerint már idén megvalósuló 1,2 km hosszúságú, a Fürdő utcai aluljárótól az épülő sportparkig épülő kerékpárút, akkor közel 25 km összhosszúságú kerékpárút-hálózattal fog Csíkszereda büszkélkedni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?