Drákói szigorral szabályozzák a szatmári teraszok működését

Közeleg a tavasz, ráadásul Szatmárnémetiben a kellemesebb időjárással egyszerre nyílik majd meg a város régi városközpontja, amelynek felújításán hosszú hónapokon keresztül dolgozott a kivitelező. A város történelmi központjában megszűnik az autós közlekedés, új útburkolat, felújított szökőkutak, sétányok várják majd itt a szatmáriakat.

Az EU-s támogatásból megvalósuló felújítás kapcsán a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala nemcsak a régi főtér megjelenését teszi európaivá, hanem az ott működő vendéglátóipari egységek működését és megjelenését is felzárkóztatnák a romániai és európai nagyvárosok színvonalára.

A történelmi városközpontban található teraszok új üzemeltetési szabályzatát nemrég ismertette a polgármesteri hivatal vezetősége a vendéglátóipari egységeket működtető cégek tulajdonosaival. A szabályzat a nagyváradi, kolozsvári és európai nagyvárosokban alkalmazott gyakorlatra alapozva világos feltételeket szab a terasztulajdonosoknak.

Fotó: polgármesteri hivatal

A történelmi főtéren kereskedőknek a teraszok megépítésekor a kültéri bútorzatot közvetlenül a térkőre kell kihelyezni. A bútorzat időtálló, minőségi anyagból kell készüljön – fa, fém, esetleg textil –, a műanyagszékek és -asztalok kizártak. A teraszokra elektromos készülékeket – hűtőt, sörcsapot, különböző adagolókat – kihelyezni nem lehet, a kiszolgálás csak a benti egységből történhet. Az árnyékolók, napernyők egyszínűek – a bézs különböző árnyalatai – kell legyenek, hogy illeszkedjenek a történelmi városképhez, reklámfeliratok nélkül. A teraszokra tilos lesz hangfalakat kihelyezni, nem szólhat zene vagy nem működhet tévé sem. Az árufeltöltés a helyi tanács határozata értelmében meghatározott időintervallumban történhet. A javaslat szerint ez reggel 6.00 és 7.30 óra között, délután pedig 16.00 és 18.00 óra között lehetséges

„A régi főtér korszerűsítése és sétálóövezetté alakítása elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy a városközpontot visszaadjuk a szatmári polgároknak. A régi központban működő vendéglátóipari egységek tulajdonosaival egyeztettem a teraszok új üzemeltetési szabályzatáról. A vendéglátóipar fontos Szatmárnémeti számára. Büszkék vagyunk a megújult történelmi városközpontunkra, amit az ágazat üzemeltetői és ügyfeleik keltenek életre. Mivel fontos számunkra a vendéglátóipar felpezsdítése, meg kell győződnünk arról, hogy minden szabály be van tartva. A rendezett városkép és a minőségi szolgáltatások elégedett fogyasztókat eredményeznek, növelik nem csak a reputációt, de a bevételeket is” – fogalmazott Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor.

A városvezető egyébként munkájának 2016-es kezdete óta küzd a balkáni káosz ellen, ennek jegyében alakították át a köztereket, modernizálták a nagyszabású szatmári népünnepélyeket, mint amilyen a városnap is. Már évek óta nem kapnak részvételi engedélyt a bóvliárusok, vagy a hamsi-halat sütő kereskedők, valamint a városnapi standok megjelenését is szigorúan szabályozzák.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?