Dr. Bódizs György: A Kolozs megyei egészségügyi szektor is van annyira versenyképes, mint az IT

A Kolozsvári Rehabilitációs Kórház orvos-igazgatójával, az RMDSZ kolozsvári tanácsosjelöltjével beszélgettünk.

– Orvosnak lenni több, mint munkahely, inkább hivatás. Miért választotta ezt az utat? Miért szeretett volna orvos lenni és miért döntött úgy, hogy egy ilyen hosszú pályafutás után városi tanácsosnak jelölteti magát?

– Nem is volt más a tervem, minthogy orvos legyek. Már kiskoromban is az akartam lenni, emellett anyukám irányított erre. Ahogy teltek az évek, az elhatározás csak egyre erősebb lett. A családban előttem nem volt orvos, aztán utánam többen is az egészségügyben dolgoztak, úgy néz ki, hogy ragadós lett a példám. A húgom és a sógorom is orvos lett, a feleségem gyógyszerész, a sógornőim asszisztensnők – szoktam is mondani, hogy nem ártana egy pap vagy egy mérnök is a családba, mert így túl egyoldalú. Szeretem ezt a mesterséget, nem bántam meg, hogy ezt választottam, aki egyszer ilyen hivatást céloz meg, nem is szokott menet közben változtatni.

A rehabilitációs kórházban dolgozom 33 éve, rezidens éveim után egyenesen ide kaptam állást. ’88-ban kaptam a kihelyezést Kolozsvárra, azóta itt lakom és úgy gondolom, hogy ez idő alatt elég sokat láttam és tapasztaltam ahhoz, hogy idén végre eldöntsem, hogy városi tanácsosnak jelöltetem magam. Ez az elhatározás onnan jött, hogy nyilván nekem is, mint mindenki másnak, vannak ellenvetéseim bizonyos döntésekkel, amelyeket az önkormányzatban hoznak meg. Így aztán a legfontosabb indok, amely miatt jelöltettem magam az az, hogy belülről akarok segíteni, mert kívülről könnyű kritizálni, de sokkal nehezebb konstruktív javaslatokkal segíteni.

– Nagyon megoszlik a lakosság véleménye a hazai egészségügyről: egyesek középkori körülményekről és agresszív, türelmetlen személyzetről, mások korszerű felszerelésekről és figyelmes orvosokról beszélnek. Hogy látja ezt egy orvos-igazgató, milyen most a kolozsvári egészségügy helyzete?

– Határozottan kijelenthetem azt, hogy a kolozsvári egészségügy színvonala nagyon jó, elismert és igencsak igényelt. Igényelt olyan értelemben, hogy az ország minden tájáról jönnek hozzánk betegek, inkább a kincses város kórházaiba jönnek és az itteni egészségügyben bíznak meg, mintsem a bukarestiben. Így tehát elmondhatom, hogy bár az épületállomány az régi, az egészségügy színvonala viszont országos szinten kimagasló, itt is beigazolódik az, hogy nem kell a könyvet a borítója alapján megítélni.

Az önkormányzatnak, a Kolozs Megyei Tanácsnak és ezen belül az RMDSZ frakció támogatásának hála, kórházaink folyamatosan megújulnak, úgy belül, mint kívül, így a borítók is lassanként alakulnak.

– Szinte mindenhol gondot jelent az orvosok elvándorlása. Lehet-e tenni ez ellen valamit?

– Az elvándorlás egy megállíthatatlan folyamat, mivel a fiatalok úgy látják, hogy a külföldi versenyképes fizetés, a munkakörülmények és a megbecsülés összehasonlíthatatlan azzal, ami itthon van. Úgy gondolom, hogy ezen lehet és mindenképpen kell is javítanunk elsősorban azáltal, hogy a fiatal, tehetséges orvostanoncoknak egy kiszámíthatóbb pályát biztosítsunk, Kolozsvár ilyen szempontból nagy vonzerőt jelent.

– Milyen jövőképet lát a kolozsvári egészségügynek, mint igazgató és mint jövendőbeli városi tanácsos?

– Olyan jövőképet látok a Kolozs megyei, legfőképp a kolozsvári egészségügynek, amely egyértelműen összhangban van a kolozsvári lakosok igényeivel. Azt vallom, hogy a mi feladatunk nemcsak az életmentés, hanem az, hogy minőségi életet élhessen az, akinek súlyos betegsége volt, így aztán elengedhetetlennek tartom az új technológiák és felszerelések bevezetését annak érdekében, hogy javítsuk a diagnózisok pontosságát és a kezelések hatékonyságát.

Kolozsvárnak szüksége van arra, hogy megépüljön a regionális kórház, a helyi kórházaink pedig jó állapotban legyenek úgy Kolozsváron, mint Bánffyhunyadon, Désen, Szamosújváron és Tordán is. Ha már Kolozsváron van az ország egyik legjobb orvosi egyeteme, akkor mernünk kell használni azt, hiszen innen fantasztikus orvosok kerülnek ki, akik az itthon maradást választanák, ha biztosítani tudjuk a körülményeket számukra. Ehhez jól felszerelt, utolsó generációs rendelőkre és műtőkre van szükség. Nagy hangsúlyt kell fektetnünk arra is, hogy megoldjuk a letelepedésüket, szolgálati lakást kapjanak és a fizetések kérdését is tisztáznunk kell. Tudom, hogy Kolozs megyében megvan a potenciál, hogy az IT szektor mellett egy versenyképes egészségügyi szektor is kiépüljön, csak okosan kell tervezzük a következő évtizedet.

Június 9-én szavazzunk a magyar összefogásra, szavazzunk az RMDSZ-re! Együtt győzni fogunk!

(Támogatott tartalom)

AEP: 23240001

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?