Döntött az AUR: megbuktatnák az államfőt és előrehozott választásokat akarnak
Az AUR országos vezetőtanácsa szerdai rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy elindítják a Nicușor Dan államfő felfüggesztését célzó eljárást, ugyanakkor nem fognak semmilyen általa megbízott kormányt támogatni, előrehozott parlamenti választásokat kezdeményeznek.
A News.ro szerint a párt közleményében hangsúlyozta: ülésükön egyhangúan megszavazták az államelnök leváltásához szükséges eljárás elindítását, valamint az arra vonatkozó egyeztetések megkezdését a többi parlamenti párttal és alakulattal. Felrótták Dannak, hogy „kizárta a románok jelentős részét az ország jövőjét érintő döntések meghozatalából”, ugyanakkor alkotmányos kötelezettsége ellenére nem bízott meg újabb személyt kormányalakítással.

Az AUR vezetőtanácsa viszont abban is egyetértett: bárkit is jelöljön ki Dan, az AUR parlamenti képviselői és szenátorai nem fogják megszavazni. A vezetőtanács egyhangúan úgy döntött, hogy elindítják az eljárást az előrehozott választások érdekében.
George Simion, az AUR elnöke már kedden előjelezte a terveiket, miután az államfő kijelentette: nem nevesít miniszterelnök-jelöltet csak azért, hogy formálisan végigjátsszák az alkotmányos procedúrát, miközben előre tudható, hogy a kabinet nem kapna többséget a parlamentben.
CSAK SAJÁT
