Románia ma egy kívülről fenntartott konstrukció, harmadosztályú politikai elittel
Totális a politikai patthelyzet, miközben az ország egy új miniszterelnök-jelölt megnevezésére vár. Kedden véget ér a parlamenti ülésszak, a képviselők és szenátorok nyári szünetre vonulnak, így a törvényhozás rendkívüli ósszehívására lenne szükség egy későbbi megoldás érdekében. Hétfőn folytatódnak az egyeztetések. Az elemzők lesújtó véleménnyel vannak a román politikai eltről.
Nicușor Dan államfő kezdeményezésére a korábbi kormánykoalíciós formációk – a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója – vezetői pénteken a Cotroceni-palotában tárgyaltak, de nem jutottak semmire a pathelyzet feloldását illetően. Továbbra sincs megállapodás egy parlamenti többség által támogatott kormányról. Kedden véget ér a parlamenti ülésszak, ezt követően pedig a képviselők és szenátorok nyári szünetre vonulnak – számolt be a News.ro.

Nicușor Dan pénteki eredménytelen tárgyalásokat követően közölte, az ország ismét politikai patthelyzetbe került, amelyről a keddi hivatalos konzultációk után még azt hitte, sikerült azt feloldani. Az államfő emlékeztetett arra, hogy a PNL korábban vállalta: bizonyos feltételek mellett megszavazza a PSD kisebbségi kormányát, ám a hét elejei egyeztetések óta a párt megváltoztatta az álláspontját. Az államfő felszólította a pártokat: térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz, és egyeztetve alakítsanak ki parlamenti többséget bármely olyan kormányzati felállás mögött, amelyet megfelelőnek tartanak.
A PNL elnöke, Ilie Bolojan kijelentette, hogy a liberálisok nem adtak „biankó csekket” Sorin Grindeanunak a politikai válság megoldása érdekében. „Nem jutottunk megállapodásra” – az ügyvivő miniszterelnök. A liberálisok képviselői azt is hangsúlyozták, hogy nem fogadnak el kioktatást felelősségvállalásról azoktól, akik Romániát a jelenlegi válságba sodorták. A PNL, az USR és az RMDSZ Siegfried Mureșant javasolta miniszterelnöknek, és arra kérte a PSD-t, hogy támogasson egy jobbközép kisebbségi kormányt. Az elképzelés szerint jövőre rotációs kormányzásra kerülne sor, amelynek keretében a PSD alakíthatna kormányt.
Kapcsolódó
A PSD korábban úgy döntött, vállalja a kormányzást, és a pártelnököt javasolja miniszterelnöknek. Sorin Grindeanu közölte: a szociáldemokraták kizárólag saját politikai elképzeléseik mentén kívánnak kormányozni. A PSD nem támogatja a rotációs elképzelésre épülő megoldást, így azt sem, hogy a jobboldali pártok alakítsanak kormányt. A párt leszögezte: soha nem fog megszavazni olyan kabinetet, amelynek nem tagja.
A RMDSZ cáfolta azokat az információkat, melyek szerint kész lenne támogatni egy Grindeanu vezette egyszínű PSD-kormányt. Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető állítja: ilyen irányú egyeztetés nem történt a szövetségen belül. Közölte: jelenleg az RMDSZ, a PNL és az USR Siegfried Mureșan javasolja miniszterelnöknek, és várják Nicușor Dan döntését. A politikus azt is elmondta, hogy az RMDSZ nem szeretné az aktuális ügyvivő kormányzati forma meghosszabbítását, mivel egy ilyen kabinet korlátozott hatáskörökkel rendelkezik. „Nem ragaszkodunk a hatalomhoz” – hangsúlyozta Csoma Botond.
Dániel pátriárkát javasolták miniszterelnöknek
Közben a Béke párt egyik szenátora Dániel pátriárkát javasolta a miniszterelnöki tisztségre. Clement Sava szerint „a román parlamentben nagy többséggel megszavaznák” az ortodox egyházfőt. A politikus szerint Dániel „a jelenlegi időszak legjobb nemzeti intézményvezetője”. A szenátor Facebook-bejegyzésében felidézte Miron Cristea pátriárka történelmi példáját, aki 1938–1939 között Románia miniszterelnöke volt. „Van egy történelmi előzményünk, amely megmutatja, hogy válságos időkben az egyház bekapcsolódhat és be is kell kapcsolódnia a közéletbe, nem azért, hogy politikát csináljon, hanem hogy megmentse az országot a pusztulástól” – írta Clement Sava.
Alexandru Coita politikai elemző úgy látja Romániának egy harmadosztályú politikai elitje van, amely a világot egy szűk, provinciális lencsén keresztül nézi, és teljesen alkalmatlan a 2026-os valóság megértésére. „A teljes közéleti vita a kiadások csökkentésére és létszámleépítésre szűkül, mintha 2010-ben ragadtunk volna. Közben viszont megjelent a mesterséges intelligencia, amely teljesen megváltoztatta a játékszabályokat. Az automatizáció átalakítja a közigazgatást, a digitalizáció pedig már nem hóbort, hanem a különbség egy működő és egy saját súlya alatt összeomló állam között” - fogalmazott Facebook bejegyzésében Coita. Mint írta, egyetlen üzenete van a politikai elithez: „vegyétek kézbe a nemzetközi sajtót, olvassatok, tanuljatok, és ha kell, vegyetek magánórákat. Mert az a fal, aminek nekimentek, nem politikai fal lesz, hHanem technológiai. És a legrosszabb az, hogy annyira közel van, s még csak nem is látjátok” – hangsúlyozta az elemző.
Radu Enache geopolitikai szakértő szerint a polgárok szinte teljesen elvesztették a bizalmukat az intézményekben. „Gyakorlatilag Románia már nem a román állampolgárok érdekét szolgáló állam, hanem egy kívülről fenntartott konstrukció – és nem lehet hagyni, hogy ez a konstrukció összeomoljon. Sajnos, egy olyan államról beszélünk, amelyet olyan politikusok és magas rangú tisztviselők népesítenek be, akiknek semmiféle érdekük nincs a közös Románia nevű entitás fejlesztésében, a közpolitikai intézkedések kidolgozásában, egy nemzeti eszmény, egy fejlődési út és stratégiák megfogalmazásában” – fogalmazott Enache.
CSAK SAJÁT
