„Összetákolt” többség a szociáldemokraták körül? – Grindeanu lehet a kormányfő

Miután a Nicușor Dan által kezdeményezett hétfői egyeztetések urán nem sikerült többséget találni egy új kormány megalakításához, az államfő most egy kisebbségi PSD-kormány lehetőségét próbálja felmérni, ezért csütörtökre konzultációra hívta az Egyesüljetek Romániáért frakciót  (a volt POT), a PACE – Először Románia csoportot, valamint a független parlamenti képviselőket. 

Egy, a PSD köré szervezett „összetákolt” parlamenti többség kialakítására tehet próbálkozást Nicușor Dan és az ezt kezdeményező szociáldemokraták. A csütörtöki konzultációk a következő program szerint zajlanak majd:

9 óra: az Egyesüljetek Romániáért frakció

10 óra: a PACE – Először Románia frakció

11 óra: a független parlamenti képviselők

Lia Olguța Vasilescu, Craiova PSD-s polgármestere azt mondta, a szociáldemokraták a parlamenti tárgyalások után arra a következtetésre jutottak, hogy rendelkeznének szükséges mennyiségű szavazattal egy kisebbségi PSD-kormány beiktatásához. Hozzátette: a PSD azokra a képviselőkre támaszkodik, akik megszavazták a bizalmatlansági indítványt Ilie Bolojan miniszterelnök ellen, és nem zárta ki az AUR parlamenti támogatását sem. 

Az államfő Sorin Grindeanut jelölheti miniszterelnöknek Fotó: presidency.ro

„Mi több változatot is támogatunk, amelyek közül bármelyiket választhatja Nicușor elnök. Az első javaslatunk az volt, hogy állítsák helyre a koalíciót, de Ilie Bolojan nélkül. A második javaslatunk egy PNL-es miniszterelnök volt, mivel nekik jövő évig szól a miniszterelnöki mandátumuk. Létezik egy kisebbségi kormány lehetősége is a PSD körül, mert úgy gondoljuk, hogy rendelkezünk a szükséges szavazatokkal egy miniszterelnök beiktatásához” – fogalmazott Vasilescu. Mint mondta. egy PSD-kormány esetén a miniszterelnök kétségkívül Sorin Grindeanu lesz.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elutasítja egy olyan kisebbségi kormány ötletét, amelyet a PSD alakítana, és amelyben az RMDSZ miniszterei is helyet kapnának. Kijelentette, hogy nem „fogadna el” egy ilyen megoldást, mert egy ilyen kormány az RMDSZ-nek „vörös vonalat” jelentő AUR-nak „lenne kiszolgáltatva”. 

A PNL kedden felszólította a PSD-t, hogy javasoljon kormányfőjelöltet, vagy pedig ismerje el, hogy képtelen kormányozni Romániát. A liberálisok Facebookon közzétett közleménye szerint a PSD sodorta politikai válságba az országot, ezért kötelessége konkrét megoldást javasolni, saját soraiból megnevezve egy kormányfőjelöltet. „Ha erre nem képesek, a szociáldemokratáknak nyilvánosan el kell ismerniük alkalmatlanságukat, és teret kell engedniük egy demokratikus, euroatlanti elkötelezettségű, PSD nélküli kormány megalakulásának” – olvasható az állásfoglalásban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?