Távol még a megoldás a politikai válságra – Az RMDSZ ismertette, mit tart kizártnak

Születik-e megoldás a politikai válságra? Hétfőn Nicușor Dan államfő a parlamenti pártokkal közösen igyekszik megtalálni a kiutat. Az immár hivatalos konzultációkat azután kezdeményezte az elnök, hogy a PSD és az AUR által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány nyomán megbukott az Ilie Bolojan vezette kormány.

Az államfő az elmúlt napokban már informális egyeztetéseket folytatott a korábbi kormánykoalíció pártjaival – a PSD, a PNL, a USR, az RMDSZ, valamint a nemzeti kisebbségek képviselőivel. Nicușor Dan jelezte, hogy a tárgyalások a következő napokban a független parlamenti képviselőkkel is folytatódnak, ugyanakkor hangsúlyozta: hétfő estére vagy kedd reggelre nem várható hivatalos bejelentés. Politikai források szerint az új kormányfő hivatalos jelölése legkorábban május végén történhet meg.

Az államfő egy korábbi, informális találkozón a PSD vezetésével Fotó: presidency.ro

A politikai életben jelenleg több lehetséges kormányalakítási modell is szóba került. Bár elvileg a lehetőségek között van a korábbi PSD–PNL–USR-RMDSZ–kisebbségek koalíció újjáalakítása is, ennek esélye minimális, miután a PNL és az USR elutasítja a közös kormányzást PSD-vel, az AUR-t pedig mindegyik formáció elutasítja szövetségesként. A parlamenti matematikát jelentősen bonyolítja, hogy az új kabinet beiktatásához legalább 233 szavazatra van szükség, és jelenleg sem a PSD, sem pedig a PNL–USR blokk nem rendelkezik önálló többséggel. Ebből kiindulva egy kisebbségi vagy egy technokrata, szakértői kormány jöhet szóba. 

Nicușor Dan korábban kijelentette: a pártokkal folytatott egyeztetéseken elsőként arra kíván választ kapni, hogy mely politikai erők képesek parlamenti többséget biztosítani. Az államfő hangsúlyozta, hogy a jelenlegi politikai válság várhatóan gyorsan rendeződik, méghozzá egyértelműen nyugatbarát irányvonal mentén. Kiemelte azt is, hogy Románia euroatlanti orientációja nincs veszélyben. Az előrehozott választások lehetőségét az államfő gyakorlatilag kizárta, emlékeztetve arra, hogy 1989 óta Romániában nem került sor ilyen választásokra. Világossá tette: nem számol azzal, hogy az AUR része legyen egy jövőbeli kormánynak. 

Sorin Grindeanu, a PSD elnöke hétfőn, a Nicuşor Dan államelnökkel folytatott konzultációt követően kijelentette, hogy pártja elutasítja az Ilie Bolojan vezette kormány megalakításának lehetőségét. „A belső konzultációt követően már nem lehet olyan kormányunk, amelynek Ilie Bolojan a miniszterelnöke, és ezt nem csak a PSD tagjai mondták ki, hanem a román parlament is kinyilvánította az elfogadott bizalmatlansági indítvánnyal, amelyet 281 törvényhozó szavazott meg” – idézte az Agerpres Grindeanut. A PSD ugyanakkor azt az eshetőséget is kizárta, hogy nem Nyugat-barát pártok részvételével alakuljon kormány. 

Az AUR készen áll vállalni a kormányzást és kivezetni az országot a válságból - nyilatkozta George Simion pártelnök az államfővel folytatott egyeztetést követően. A politikus hangsúlyozta, az AUR-é a második legnépesebb parlamenti frakció, jelenleg pedig „messze a legnagyobb támogatottsággal” rendelkeznek. „Vállaljuk tehát a kormányra lépést és kivezetjük Romániát a válságból. Tulajdonképpen ezért nyújtottuk be a bizalmatlansági indítványt” – tette hozzá. Az Agerpres által idézett Simion szerint „a fél ország” az AUR-ba vetette a reményét, ezért a pártnak helyet kell biztosítani a döntéshozatalban, „nem lehet mellőzni, ahogy az elmúlt egy évben történt”. Simion kijelentette: amennyiben nem sikerül új kormánytöbbséget alakítani, előre hozott választásokat kell kiírni. 

Ilie Bolojan PNL-elnök a konzultációk után azt mondta, ha a PSD tagja lesz a jövendőbeli kormánynak, a PNL ellenzékbe vonul. Emlékeztetett, a PSD az AUR támogatásával bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta a saját kormányát, ennélfogva a PNL - korábbi döntésének megfelelően - nem lép többé koalícióra a PSD-vel, és nem támogat olyan kormányt, amelyiknek a PSD tagja. A PNL elnöke azt is leszögezte, alakulata technokrata miniszterelnök vezette kormányt sem támogat, ha abban a PSD is szerepet kap. „Ha a PSD kormányra kerül, a PNL ellenzékbe vonul. Hogy miért kényszerültünk erre az álláspontra? Nem politikai számításból tesszük, hanem mert ezt kívánja meg az ország érdeke” – tette hozzá Ilie Bolojan.

Dominic Fritz, az USR elnöke a megbeszélések után kijelentette, hogy amennyiben a PSD körül alakul ki az új kormánytöbbség, az USR ellenzékbe vonul. Fritz beszámolója szerint az USR küldöttsége elmondta az államfőnek, hogy miután a PSD szövetségre lépett a szélsőséges AUR a kormány megbuktatásához, már nincs meg a bizalmi alap, amely lehetővé tenné számukra, hogy ismét a PSD-vel közös kormányt alakítsanak. „A PSD akadályozott, szabotált és zsarolt, éppen ezért nem látjuk, hogyan tudnánk közösen megvalósítani azokat a reformokat, amelyek egy rugalmasabb államot, hatékonyabb közszolgáltatásokat és a kiváltságok visszaszorítását célozzák. Ez azt jelenti, hogy ha a PSD megszerzi a kormányalakításhoz szükséges többséget, mi ellenzékbe vonulunk” – szögezte le Dominic Fritz. Nyomatékosította ugyanakkor, hogy a jelenlegi válság elsősorban politikai jellegű, így a megoldásnak is politikai jellegűnek kell lennie. Az USR ezért nem támogatja a technokrata kormány lehetőségét - tette hozzá.

Az RMDSZ küldöttsége a Cotroceni-palotában Fotó: képernyőmentés

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az egyeztetések után kijelentette, hogy Romanianak sürgősen szüksége van egy stabil politikai többség által támogatott kormányra. Szerinte a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetben egy kisebbségi kormány nem tudna hosszú távon fennmaradni. Kijelentette: a következő időszak rendkívül nehéz lesz, és politikai felelősségre van szükség a 2026-os év kezeléséhez. Az RMDSZ vezetője szerint a legjobb megoldás egy stabil parlamenti többség újjáépítése lenne. „Meg kellene próbálni a koalíció újraalakítását, egy többség létrehozását vagy egy másik többséget, ha létezik másik többség” – mondta. Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy az RMDSZ nem javasolt nevet a miniszterelnöki tisztségre, és a párt csak olyan megoldást támogat, amely képes működőképes parlamenti többséget kialakítani. „Nem volt és nem is terjesztettünk elő miniszterelnök-jelöltet. Azt mondtuk, hogy ha kialakul egy megfelelő többség, akkor támogatni fogunk egy ilyen megoldást” – mondta az RMDSZ vezetője.

Kelemen Hunor kategorikusan kizárta annak lehetőségét, hogy az RMDSZ egy olyan kormányzati felállást támogasson, amely mögött az AUR áll. „Egy kisebbségi kormány nem tud sokáig fennmaradni, és a mi szempontunkból nem létezik olyan lehetőség, hogy egy olyan kormányt támogassunk, amely mögött az AUR áll. Ezek olyan dolgok, amelyeket nem lehet támogatni. Minden más viszont megvitatható, megközelíthető” – nyilatkozta a politikus.

Az RMDSZ vezetője hangsúlyozta, hogy a jövőbeli kormány legfontosabb feladata egy világos irányvonal meghatározása kell legyen a költségvetés és a következő időszak gazdasági intézkedései tekintetében. „Az a fontos, hogy tudjuk, mit szeretne tenni az új kormány annak érdekében, hogy többséget teremtsen maga mögött, illetve mit kíván tenni ebben az évben a költségvetéssel és a jövő év elejéig” – magyarázta Kelemen Hunor. Arra a kérdésre, hogy lehetségesnek tart-e még egy PSD–RMDSZ szövetséget, így válaszolt: „ma nem lehetséges”.

A nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának vezetője, Varujan Pambuccian a Nicușor Dan államfővel folytatott egyeztetés után kijelentette, hogy a bizalmatlansági indítvány előtti időszak elemzése után újjá kellene építeni a korábbi négypárti koalíciót.

Pambuccian szerint nem személyekhez, hanem elvekhez kell kötni, és nem kell elsietni a kormányalakítási tárgyalásokat. Úgy vélekedett, előbb azt kell áttekinteni, mi működött és mi nem az elmúlt háromnegyed évben a koalíciós megállapodásban, és meg kell vizsgálni, hogy a gazdasági intézkedések közül mi bizonyult működőképesnek.

A képviselő szerint ebből kiindulva kell újraépíteni a koalíciót, amelyet  kötelező módon a PSD és a PNL együttműködése köré kell szervezni. A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy a leendő koalíciónak mindenképpen meg kell őriznie Románia euroatlanti pályáját. „Ez alapvető kérdés, amely nem képezheti vita tárgyát” - jelentette ki.

Az SOS Románia elnöke, Diana Șoșoacă EP-képviselő a cotroceni-i egyeztetések után kijelentette, hogy az államfő alkotmányellenes módon szervezte meg a parlamenti pártokkal folytatott konzultációkat.

A pártja küldöttségét vezető politikus elmondta: jogi szakértőikkel együtt arra a következtetésre jutottak, hogy az alkotmány nem ismeri a formális és informális konzultációk közötti különbséget, ezért szerinte Nicușor Dan túllépte az alkotmányos kereteket. Șoșoacă azt is kifogásolta, hogy az államfő nem vette figyelembe a parlamenti erőviszonyokat, amikor csak az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója után fogadta az „ország ötödik pártja”, az SOS Románia delegációját.

Az EP-képviselő szerint az alkotmány nem írja elő, hogy a nemzeti kisebbségek képviselőit is meg kell hívni a kormányalakítási konzultációkra. „Ilyen alapon a független képviselőket is meg lehetne hívni, pedig ők sem parlamenti pártok” - jegyezte meg, hozzátéve, hogy eljárásával az államfő az alkotmányt és a büntető törvénykönyvet is megsértette. A pártelnök az egyeztetések végén lemondásra szólította fel Nicușor Dant, akit „alkotmányellenes” és „illegitim” elnöknek tart.

A Fiatal Emberek Pártja (POT) bármilyen Nyugat-barát kormánykonstrukciót kész támogatni - jelentette ki Anamaria Gavrilă pártelnök az egyeztetés után. A politikus konstruktívnak nevezte a cotroceni-i megbeszéléseket. Kijelentette, hogy örülnek az államfő nyitottságának, valamint annak, hogy meghallgatja valamennyi párt álláspontját, és igyekszik összeegyeztetni azokat egy stabil kormánytöbbség létrehozása érdekében.

Beszámolója szerint elmondták az államfőnek, hogy a POT szerint Romániának szüksége van egy jövőképre, mert „ha nem tudjuk, hogy merre tartunk 5-10 év múlva, azt sem tudhatjuk, milyen kormányra van szükség”. A párt szerint a parlamenten belüli nézeteltérések is háttérbe szorulnak, ha van egy projektlista, amelyet mindenki támogat. „Mi minden Nyugat-barát konstrukciót támogatunk, és készen állunk ennek a románpárti összetevőjét adni” - fogalmazott.

Azt is közölték Nicușor Dannal, hogy a POT nem szakértői, hanem politikai kormány alakítását tartják kívánatosnak.

Miniszterelnök az IMF-től?

Sajtóértesülések szerint Delia Velculescu, az IMF egyik igazgatója, Radu Burnete,elnöki tanácsadó, valamint Eugen Tomac európai parlamenti képviselő és az államfő tiszteletbeli tanácsadója és Roxana Mînzatu uniós biztos szerepel az államfő listáján abban az esetben, ha technokrata miniszterelnök-jelöltet javasol majd megegyezni képtelen pártoknak.  

Románia alkotmányának 103. cikke értelmében a köztársasági elnök a parlamenti pártokkal folytatott konzultációk után jelöl miniszterelnököt. Amennyiben nincs abszolút többséggel rendelkező párt vagy koalíció, az államfő a parlamenti erőviszonyok figyelembevételével választ jelöltet.
A kijelölt miniszterelnöknek tíz napon belül bizalmi szavazást kell kérnie a parlamenttől a kormányprogramról és a kabinet teljes névsoráról. A parlament együttes ülésen dönt a kormány beiktatásáról, amelyhez a képviselők és szenátorok többségének támogatása szükséges.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?