Nicușor Dan: szerdán reggeltől estig zajlanak a koalíciós tárgyalások a pártokkal

Nicușor Dan elnök bejelentette, hogy szerdán megkezdi a tárgyalásokat a parlamenti pártokkal az új kormány megalakítása céljából.

Ütemtervet állítottunk össze: 9:00 órától 20:00-ig, másfél órás időközökkel minden párt számára. Telefonon beszéltem a pártvezetőkkel, és kedden az adminisztrációs csapat hivatalosan is elküldi a meghívókat” – nyilatkozta Nicușor Dan kedden az újságíróknak, akik a lakóhelye előtt várták, hogy megkérdezzék tőle, hogy megkezdi-e a tárgyalásokat a pártokkal.

Kedden kiküldik a meghívókat a pártoknak | Fotó: Nicușor Dan Facebook oldala
Ez az első megbeszélési forduló lesz, ezért informális jellegű. Még ha szervezetten is zajlik, ezek informális beszélgetések, és folytatódni fognak” – pontosította az államfő arra a kérdésre válaszolva, hogy kinevez-e PSD-s miniszterelnököt abban az esetben, ha a szociáldemokraták ezt feltételül szabják a kormányra lépéshez.

Mint megírtuk, múlt héten Grindeanu közölte, párttársai felhatalmazták, hogy részt vegyen a kormányalakítási tárgyalásokon, és bár a többség jelenleg az ellenzékbe vonulást támogatná, minden megoldásra nyitottak. Azt mondta, a szociáldemokraták több „vörös vonalat” húztak meg a kormányalakítási tárgyalásokkal kapcsolatban, amelyek közül az egyik a romániaiak jövedelmének esetleges csökkentésére vonatkozik.

Kelemen Hunor., az RMDSZ elnöke a kormányalakítás kapcsán hétfőn leszögezte: „Nem fogunk megfutamodni a felelősség elől. Ránk lehet számítani!”Hozzátette: „Segíteni kívánjuk az országot, a kormányt, hogy a dolgokat rendbe tegyük, hiszen 2024-ben megmutattam, hogy az esztelen, mértéket veszített költekezés milyen nehéz helyzetet teremt”

Legfontosabbnak azt tartja, hogy az államot, annak az összes intézményét a polgárok szolgálatába állítsák, a költségvetést rendbe tegyék, hogy a közösségek fejlődni tudjanak, legyen pénz beruházásokra, hogy „egyről kettőre jussunk”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?