Kelemen Hunor: az Európa-barát pártok koalíciójának célja a szélsőséges ideológiák elszigetelése

A szerdán megalakult koalíció célja a politikai stabilitás és az ország európai pályájának biztosítása, ugyanakkor a legionárius, szélsőséges ideológiák terjesztőinek elszigetelése nyilatkozta szerda este Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke az Agerpres hírügynökségnek azt mondta: a PSD, PNL, USR, RMDSZ és a nemzeti kisebbségek koalíciója egyben azt is jelenti, hogy valamennyien Elena Lasconit támogatják az elnökválasztás második fordulójában.

Kelemen örvendetesnek nevezte, hogy a felsoroltak közül egyik politikai alakulat sem kíván koalícióra lépni sem a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR), sem az SOS Romániával.A koalíció egyben azt is jelenti, hogy valamennyien Elena Lasconit támogatják az elnökválasztás második fordulójában | Fotó: Kelemen Hunor Facebook oldala

Hozzátette, a négypárti koalíciónak ki kell majd dolgoznia a lakosság által elvárt közpolitikákat. Azt is elmondta, reményei szerint a PSD és a PNL megértette a választópolgárok üzenetét, és „nem folytatja azt, amit másfél éven át tett”.

Kelemen Hunor szerint a tárgyalások nem zárultak le, de a szerdai megállapodásra szükség volt, hogy az emberekhez jusson el az aláírók üzenete.

Mint megírtuk, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója megállapodtak az Európa-barát pártok koalíciójának létrehozásáról.

Ilie Bolojan, aPNL ügyvivő elnöke felhívást intézett a lakossághoz, hogy az államelnök-választás második fordulójában, december 8-án alapos tájékozódás és racionális döntés alapján szavazzanak, válasszák a demokratikus, Európa-barát Romániát és utasítsák el a szélsőségességet, a populizmust és az ország elszigetelődését.

Azt is elmondta, hogy a koalíció jövő héten kezd tárgyalásokba a kormányprogramról, vasárnapig az elnökválasztásra koncentrál.

A megállapodást a PSD részéről Sorin Grindeanu, a PNL részéről Ilie Bolojan, az USR képviseletében Dominic Fritz, az RMDSZ képviseletében Cseke Attila, a magyartól eltérő nemzeti kisebbségek részéről pedig Varujan Pambuccian írta alá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?