Grindeanu: közvélemény-kutatás nyomán kellene kiválasztani a kormányzásra készülő pártok közös államfő-jelöltjét

A közös kormányzásra készülő pártoknak közös jelöltet kell állítaniuk a jövőre esedékes államfőválasztáson – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) első alelnöke szerint az elmúlt hónapok „választási tapasztalata" alapján meggyőződése, hogy a körvonalazódó kormánykoalíciót alkotó alakulatoknak közös államfőjelöltje kell hogy legyen. „Ha a kormánykoalíció tagja akarsz lenni, közös jelöltet kell támogatnod. Ha nem, azt jelenti, hogy nem akarsz kormányon lenni" – idézi a politikust az Agerpres hírügynökség. Szerinte közvélemény-kutatásokat kellene végezni arról, hogy ki tudna széles rétegeket megszólítani | Fotó: Sorin Grindeanu Facebook oldalaGrindeanu hozzátette, az időközben érvénytelenített novemberi elnökválasztás eredménye is igazolja, hogy nem volt jó ötlet a jelenlegi koalíciót alkotó két párt részéről saját jelölteket indítani.

Grindeanu ugyanakkor úgy véli, hogy a közös jelöltet nem a pártelnökök – Marcel Ciolacu, Ilie Bolojan, Elena Lasconi, Kelemen Hunor – közül kell kiválasztani. A miniszter nem nevezett meg lehetséges jelölteket, szerinte közvélemény-kutatásokat kellene végezni arról, hogy ki tudna széles rétegeket megszólítani és megszerezni a szavazatok többségét. „Én így látom a helyzetet, de ezt vegyék személyes véleménynek" – mondta az újságíróknak.

A szállításügyi miniszter meglátogatta pénteken az A1-es autópálya Piteşti és Curtea de Argeş közötti szakaszának munkatelepét, ezután nyilatkozott a média képviselőinek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?