Disznóvágás biztonságosan – A hús bevizsgálását se hagyjuk ki

A fagyos időszak beálltával elkezdődnek a disznóvágások. A hagyomány szerint pontosan november 30-ától startol e szokás, disznóölő Szent András napjától, és általában februárig tart, mivel ebben az időszakban elég hideg az idő ahhoz, hogy a hús könnyebben elálljon. A mélyhűtő feltalálása óta a hideg már nem annyira előírás, viszont a hús vizsgálata annál inkább, amire a trichinellózis veszélye miatt van szükség.

Disznóvágáskor a hús bevizsgálása nagyon fontos, a trichinellózis ugyanis súlyosan megbetegítheti az embert, ami bénuláshoz vezethet, de szélsőséges esetben akár halálos is lehet. Maga a vizsgálat mindössze néhány percig tart, törvény nem kötelezi, de nagyon ajánlott minden levágott sertésnél a mintát állatorvossal megvizsgáltatni – mondta el érdeklődésünkre Fodor Levente. A Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) járványtani osztályvezetője felhívta a figyelmet: a legmegfelelőbb minta a rekeszizomból vett minta, 100-200 gramm nagyságú, inas részt is kell tartalmazzon, ugyanis a lárvasűrűség a legnagyobb az in és az izomrostok közötti átmenet környékén. A szakember szemléltette, miként zajlik egy ilyen vizsgálat. Egy üveglemezre rizskása nagyságú húsdarabokat vágnak a mintából, amiket egy másik üveglemezzel kipréselik, majd nagyító – úgynevezett trichinelloszkóp – alá helyezik, ami alatt láthatóvá válik a lárva, ha van.

Kiemelten fontos a hús ellenőrzése | Fotó: Csiszér Árpád

Megtudtuk: a trichinellózis egy parazita által okozott fertőzés, amelyet a Trichinella nevű cérnaszerű, mindössze másfél milliméteres hosszú élősködő okoz. A parazita fertőzött hús elfogyasztásával kerül az emberi vagy állati szervezetbe. Három-négy napon belül kifejlett egyedek lesznek, amelyek újabb lárvákat bocsátanak ki a vékonybélben élősködve és a nyálkahártyán keresztül, a nyirok és véráramba kerülve szétszóródnak a szervezetben. Azok a lárvák élnek és fejlődnek tovább, amelyek bő vér és oxigénellátással harántcsíkolt izomrostokba kerülnek, például rekeszizom, bordaközti izom, nyelv rágóizom, és itt okoznak az ember esetében gyulladásos, bénulásos klinikai tüneteket.

Az állatoknál tünetmentes a fertőzés, így az élő állatokon gyakorlatilag lehetetlen diagnosztizálni. Emberek esetében a fertőzés az első három napban féreghajtóval még kezelhető. A lárvák 14 nap után betokosodnak, majd hat hónap után beindul a kalcifikálódás és megmaradnak a szervezetben, majd a későbbiekben bénulást okozhatnak.

A sertésekbe a fertőzött rágcsálók elfogyasztása által kerülhet a parazita – ezért a gazdaságokban fontos a túlszaporodott rágcsálók irtása. Az élősködő nemcsak a házidisznókban, hanem a vaddisznókban és a medvékben is jelen lehet. Az idén nyolc medvében is kimutatták az élősködőt. A vizsgálat minden levágott hízó után szükséges, egymás mellett tartott állatoknál megtörténhet, hogy az egyik fertőzött a másik viszont nem. A levágott disznók húsát ajánlott azonnal bevizsgáltatni az erre felhatalmazott magán-, vagy hatósági állatorvossal.

Az állatoknál tünetmentes a fertőzés | Fotó: Fodor Zsuzsanna

A trichinellózis kimutatására két módszer áll rendelkezésre. A Trichinelloszkópia, ami egy mikroszkópos vizsgálati eljárás, amelyet bármely erre felhatalmazott állatorvos elvégezhet. Ezt a módszert saját fogyasztásra szánt hús esetében alkalmazzák. A közfogyasztásra szánt húsok esetében az úgynevezett emésztéses módszer kötelező, amit mágneses keverő alkalmazásával speciális laboratóriumi eljárással végeznek.

A szakember elmondta: fontos, hogy a sertéseket a törvényes előírásoknak megfelelően tartsuk, vagyis legyen fülszámuk és a gazda nevén szerepeljenek az országos adatbázisban. Ez azért is előnyös, mert amennyiben pozitív lesz a trichinellózis vizsgálat, a gazda kártérítésben részesül, ellenkező esetben az állat elkobzása és megsemmisítése a tulajdonos költségén történik. A fertőzött állat megsemmisítése az állategészségügyi szabályoknak megfelelően zajlik. Vágás után, bármilyen más elváltozás esetén az állat tulajdonosának kötelessége értesíteni a helyi állatorvost, aki elvégzi a szükséges vizsgálatokat.

Sertést csak a megfelelő minősítéssel rendelkező gazda árusíthat, ugyanis a nagyobb kereskedelmi egységek mellett magánemberek is megszerezhetik ezt a minősítést, ami engedélyezi sertések szaporítását, hízlalását, eladását. Enélkül a minősítés nélkül, csak saját fogyasztásra lehet sertést tartani maximum öt darabot, és malacoztatni és eladni sem szabad, ezért Hargita megyében is egyre többen igénylik ezt a minősítést.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?